Albert Zsolt: ÁCSÉKNÁL

Az Ácsék házában találkoztunk először,
hangos ünnepi parti volt, langyos május.
Egész ott töltött idő alatt hozzád indultam,
mégis valami mindig elém állt,
ember, asztal, szék, gyávaság, zivatar.

–Nyár

Akkor pont jó volt hozzánk az idő,
világos estén, nyár születőben,
érezni lehetett az akác émelyítő illatát.
Nagyjából százhúsz szempár figyelt,
enyém csak rád.

–Megbotlottam

Zakóztam párat a tömegben,
mindenki előtt, szégyelltem,
már nem érdekel. Sietnem kellett nagyon,
haza indultál egy másik városba.

–Dadogás.

Régóta akartam veled beszélni.
Kétszer is bemutatkoztam egymás után,
ilyen, amikor készülök életem beszélgetésére
és az kimerül egy béna duplázásban.

–Mosolyod

Jókedvünk lassan oldódott,
túl néhány soron és hibán. Valaki kiment
a teremből és a nyitva hagyott ajtón
befújt közénk , lehevert a szél, majd jól
összesimított bennünket észrevétlen,
néhányan láthatták.

–Levelek

Én tudtam ki vagy,
de te elfelejtetted megmondani.
Később pár nap után
levélben közölted: Judith a neved.

*Első közlés