Asperján György versei

Ajándéknak érzem

Ajándéknak érzem, hogy itt lehettem,
ki szeretett, azt magamként szerettem,
fogékony voltam a szelídre, jóra,
hajlottam békén az emberi szóra,
amíg mások az életemre törtek,
én csöndben akartam látszani többnek,
vigyáztam, mást semmivel sose sértsek,
és senkit nem tekintettem cselédnek,
nem szolgáltam ügybuzgón aljasoknak,
s bántott: az ember így lealjasodhat,
nem vártam okkal, ok nélkül jutalmat,
beértem azzal, mit a munka adhat,
nem szegődtem el se csősznek, se őrnek,
a hatalmaskodók mindig letörtek,
vétkükért hibát magamban kerestem,
nem szövetkeztem a bűnre felesben.
De tény, sose különb, csak annyi voltam,
amennyi megadatott itt a sorsban:
közös szégyenben, maradék vigaszban,
sok hazugságban, kevéske igazban.
Így lehetek a szándékomra büszke,
s a hitemre, mit viseltem hevülve.
Csak szerelemben volt bennem alázat,
de már a vágy is csöndesen alább hagy.
Rólam ítélni majd segíthet isten –
nekem csak a tisztesség volt a tisztem.

*

Álmot láttam

Csönd bóbiskol furcsa homályban
az összeroskadó hodályban,
nehéz árnyék lóg a gerendán,
itt az ijedt félelem elszánt.

A huzat csapkodja a lécet,
mint a kajla ajtón belépett,
fény cikkan át, mint villa fecske,
semmi se jön itt egyenesbe.

A sarokban elfúlva sírtam,
gyógyszert lelve e gyermek-írban,
remélve, minden helyre zöttyen,
egész tárul ki gyenge csöppben.

A kicsi lett végső hatalmas,
gyengéden azt suttogta: hallgass,
álmot láttam, tünde csalókát –
átszűrődött rajta a valóság.

*Első közlés

1 hozzászólás

  1. Ajándéknak érzem, hogy itt lehettem,
    ki szeretett, azt magamként szerettem,
    fogékony voltam a szelídre, jóra,
    hajlottam békén az emberi szóra.

    Mindez igaz szóról szóra.
    A békére és emberi szóra
    Nyitott vagy és okos.
    Segítesz, meggyőzől.
    Mellőzöttet nem mellőzöl.
    Köszönöm ezt, ez teher rajtad.
    E szép szokásodat megtartsad.

Comments are closed.