B. Kiss Tamás versei

Hordod a múltad

Bágyoni Szabó István soraira

Európa tág huzatában

kényszerű békekötések hantja alatt
nagyhasú hatalmak pipafüstje ködében
hiába hangzik a távoli kürt

csak ne lőnék a menekülő katonákat!
csak ne lőnék!! Ne kaszabolnák!!!

meghasadt fájás a fejsze
korom a fák zöld forradalma
a föld
kiről is úgy írnak a költők
mint aki megtart ébreszt

magasságos udvar kokárdás képmutatók
szaporodó szobrok üdvözlő beszédek
behúznak pörgetnek álarcosbálba

jaj hol a tiszta szó
tükreid szétrepedeznek
szűkülő szembogarak

ki ád küszöböt biztos küszöböt
annak ki estében is
esélytelenséggel küszködött

kivert szemfogak
kiürített homlokok

deszkázzák ablakszemem

emlékezve mindenre énekbe dermedve
hordod a múltad

ne szólj elárulhat a nyelv
ne szólj megvéd a nyelv

rendben hát jöjjön a befelé-út

csak a hit csak a lélek háza
csak az ének a lélek tornya
térdre ne rogyna:

a mi igazunk az amit tehetünk s ahogyan
a mi igazunk az ha megvagyunk
ébredő gyermekeinkkel

*

Életre, halálra

“A lélek ugyan kész, de a test erőtlen”
(Mt. 26, 41)

A testem cserben hagyott.
A lelkem még nem egészen.
A társaim cserben hagytak.
Itt állok (mást nem tehetek)
életre, halálra készen.

*

Élni kényszerítesz

Kerestem magamat, de meg nem találtam.
Vetettem magokat, de még nem arattam.
Szerettem sokakat, de hányszor csalódtam.

Szenvedélyeimmel élni kényszerítesz.
Szertelenségedben másokon segítesz.
Szenvedéseimből új erőt merítesz.

*

(H)idegrianás

Tündének

Fér még tavasz szívedbe?
Csak tél? Az fér?
Hang nyelvedre?
S cinkos némaság?
„Itt” vagy?
Vagy.
Élsz?
Vagy félelem igazgat?
Elemek ellen?
(Ny)elve(i)det kitéphetik?
Féled?
„Mindent”?
Lenyelve rendre mindent.
Kétes s fél-elemek?
Mert félni elemi érdek?
Középút arany elve?
Kéred: „bocsáss meg”.
Az aranymetszésnek?
Vagy.
Árulás helyett
Istent hazudsz magadnak.
S Őket.
Kéred: ”bocsáss meg”.
Hazudsz? Nem?
Vagy nincs „vagy”?
Nincsenek utak már? Hitek?
Nem vezet Ő?
(H)idegrianás.
Riadsz? Félsz?
Ő egy.