B. Tomos Hajnal versei

LILIOM UTCA EGY

Abban a házban
lakott a fehér lovas –
teste még világol,
mint láthatatlan huzalon
lengő artistáé
a sötét színpadon.

Abban a házban
lakott a láz valamikor –
vörös pióca ostorszíja
járta be testem
és mint lábadozóra,
zárta rám a hűvös falakat.

Abban a házban
laktunk mi ketten
egy ránkgyújtott éjjelen,
hol reggelre,
gyöngyöt könnyeztek
a liliomok kint a kertben.

Az a ház ma
hangárva rom,
pattogzó zsaluja
résnyire nyitva :
lilán hegedő
régsajgott nyom.

*

NYOMORULTUL

Nem lehet őt már
talpra támogatni,
szájába játszva
bonbont dugni,
nem hallja nevetésed
saját vicceiden
s az”emlékszel, mikor..”
kezdetű történésed –
csak pirit a szégyen,
hogy nem érzed
a benne áskálót
s nem vagy te helyette
a hideget izzadó,
húnyt szemmel
sorsot átkozó,
hogy nem oszthatod mellette
a facsaró fekhelyet,
mert te vagy a senyvedő,
a súlyosabb nagybeteg –
te vagy a peches túlélő.

*

KERINGŐ KIKERICCSEL

Egy fájdalmas dal
kúszik felém
valahonnan,
de nem hang,
hanem csak a fanyar illat,
mely akkor régen ……
mintha kikericset
hordtál volna inged alatt
abban a félhomályban,
hol egymást karolva,
akárha egy lábbal
egyetlen ajakba forrva
suhantunk tova
az üres szobában
s lehulló ruhám
selyem-zizzenését
a lila virágok mámora
elnyomta.

Most állok
abban a régi illatban,
magamat fél karral
sután átfogva,
mint kit ott hagytak
tánc közben
egyedül a keringő
tömegben.