Böröczki Mihály versei

Dézsa

A dézsa és víz ikerkölykök voltak,
a donga dagadt, engedve a sorsnak,
sok haszna volt, s kigondolta a méret,
hogy mire lesz segédje majd a kéznek,
volt benne búza, és ő volt a mérték,
míg tartalmát még nem súlyra mérték,
volt öle tejnek, s öblösült a jászol,
a fejt örömtől, s istálló szagától,
és néha úgy tett, mintha tenger lenne,
a nyár örömmel fröcskölődött benne,
rém egyszerű volt, egy a sok tucatból,
mit visszagurigázott a gyerekkor,
s hogy dunsztba rakott álmom baj ne érje,
megkapaszkodom két kerek fülébe,
és mint aki a csöppben tengert tisztel,
a port leöntöm dézsa esővízzel.

*

Anyagmegmaradás

Jaj, lassan, lassan abba kéne hagyni,
és rájönni, hogy ennyi csak az annyi,
és rájönni, az ember együtt térdel,
a templomokból ismert Istenével,
hogy összenő, mint fatörzzsel az árnya,
s a leglakottabb a saját magánya,
hogy szakadozott ezerféleképpen,
s a világ benne lelt helyet egészen,
hogy lélegző van milliárdnyi egy szem,
bár soha nem lesz eléggé öreg sem,
az esze tudja, mindennek van vége,
és senki nem biztatja, hogy elérje,
de az az öreg sziszifuszi távol,
sok véletlen közt közelít magától,
nem jókedvemből tanulom a leckét,
az egyenletem se tudja, mi lesz még,
de minden gondom megoldotta Einstein,
hogy végtelenjét véletlen se sejtsem.

*Első közlés