Kozák Mari: Mindig hazug a szóm

Anyám, én minden este
ajkamon hazug szókkal fekszem,
és a reggel még ott találja mind’,
a hajnal ébreszt – félek, hogy
párnám ráncai arcomra nőnek,
nem látok napot, sem csillagot,
és nyakamra fon kötelet a pillanat.
Anyám, te tudod milyen,
ha gyermek nélkül ébred a nap,
és haldoklik a ki nem mondott gondolat,
ha üres tenyeredben érzed
azt a szerető kezet,
de hidegek az ujjak, és az érintés veszett.
Anyám, miért nem mondtad,
hogy faggyal nem jő kikelet,
és kereszt tövén nem ébred a holnap,
bokrok arcán hazugság
az esőtől rácsókolt szeretet,
gyökerek közt nem élet, de halál didereg.
Anyám, én le sem fekszem,
csak ölelek egy régi emléket,
hasadást varrok, inget mosok, dédelgetek
egy magára maradt félcipőt,
ágy elé térdelek – földig hajtom fejem,
nem sírok – elveszett könnyem.

…magamra gombolt magányom
velem kel, és ébred,
anyámnak hazudom – élek,
s ha nem látnak idegen szemek
földbe kaparom emlékeimet.

*Első közlés

2 hozzászólás

  1. Szívszorítóan is szép mverseket olvashat tőled az olvasó…

  2. Köszönöm szépen drága Éva és László a megjelenést.

Comments are closed.