Börzsönyi Erika: Erek hálójában

Jól emlékszem még gyermekkorom rettenetére,
mely akkor fogott el, ha áttetsző fehér bőrömet
szemléltem. A bőrt, amelyen látszólag szeszélyesen
kanyargó, tekergő kék erek hálózata ütött át, s én
elképzeltem, ahogy ezek a kék érkígyók
életre kelnek egy napon, és ami addig bent
kígyózott a vékony bőr alatt kézfejemen,
majd mind rajta kívül tekereg. Ez a félelmem
sokáig nem hagyott el engem, ezért feküdtem
ki a napra hét évesen, emlékszem, egyre abban
reménykedve, hogy tejfehér bőröm majd barna
lesz, erős és akkor gátat vet a kék érkígyók
rengetegének. Kék volt a szám széle, télen-nyáron
hideg a lábam, kezem. Mit tudtam én, hogy
mindezekért nem én, hanem beteg szívem felel,
s hogy majd egy napon, a hideg műtőasztalon
oldódik fel az átok, amely végigkísérte életem.
Mit tudtam én, aki fehérebb és áttetszőbb voltam,
mint a többi gyerek, kinek ezért velük az árokparton
játszani, meg fára mászni nem lehetett, hogy miért
az a sok szabály, amely éppen úgy hálózta be kora
gyermekségemet, mint fehér bőrű testemet a bőröm
alatt szeszélyesen kanyargó, tekergő sötétkék erek.

*Első közlés