Édes Anna: Szabadnap

Takarítok, főzök, vasalok. Jó lenne, ha én lennék Siva, kellene még néhány kéz. Valahol felcsendül a Nightwish. Vadul keresem a mobilom. Végre megvan, mielőtt felveszem, még megvárok egy-két ütemet. Barátnőm, Gitta hív.

– Nagy gáz van, segítened kellene! – hadarja.

– Mi a baj?

– Ki kell mennem a gyerekért a buszhoz, de anyám leforrázta a lábát, most viszem a sürgősségire, nem fogok visszaérni. Már sötétedik, nem szeretem, ha Reni egyedül jön keresztül a parkon!

– Semmi gond, elmegyek érte, ne izgulj, törődj anyuddal!

– Köszi, jövök neked eggyel! – hálálkodik. Nyolc évvel ezelőtt egy bolond, felelőtlen éjszaka hozama lett ez a gyerek. A fiú, amikor megtudta, hogy apa lesz, nem akart többé tudni róluk. Imádom a kislányt. Cserfes, okos, nevetős. Nem sokat várok, jön a busz. Reni gyorsan leszáll. Indulok felé. Amikor meglát, odaszalad, átöleli a derekam.

– Hűha! Mi bajod, nem szoktál te ölelgetni, egy ideje nem szereted, folyton azt mondod, nagylány vagy, nem kis pisis – felnéz rám. Sír.

– Gyere, leülünk arra a padra, elmondod, mi történt! – fogom meg kezét. Átölelem a vállát, nem nézek rá, úgy talán könnyebb lesz beszélni neki.

– Felszálltam a buszra! – kezd bele akadozva. – Nagyon sokan voltak, egy bácsi állt a hátam mögött. Teljesen nekem nyomta magát. Odébb akartam furakodni, de megfogta a vállam, nem engedett. Nagyon szuszogott. Megijesztett. Aztán nagy nehezen megfordultam és ránéztem. Le volt húzva a slicce, és láttam a… Tudod. Azt. Most már teljes erőmből tolakodtam az ajtóhoz. Szerencsére épp ideértünk és leszálltam. Biztos én csináltam valami rosszat, ugye, Anna?

– Jaj, kicsikém, dehogy! Bátor voltál. Ha legközelebb ilyesmi történik, jó hangosan kiabálj, és menj a közeléből, ne hagyd, hogy megfogjon. Ha feltűnést keltesz, az emberek odafigyelnek, és azt nem szeretik az ilyen aljasok. – Igyekszem nyugodtan beszélni, de a vérnyomásom az egekben van. Hazaviszem a kislányt. Barátnőm látja, hogy rosszkedvű a gyerek. Mielőtt rákérdez, ránézek a kicsire.

– Mondd el te! – suttogja Reni, és beszalad a szobájába. Az anyja értetlenül néz rám.

– Mi van? Mit kell elmondanod? – leülünk, elmesélem neki a dolgot. Gitta elsápad.

– A kurva életbe! – felugrik. Indul a kislány szobája felé. Utána lépek, megfogom a karját.

– Hagyd most! Engedd megnyugodni. Holnap vidd el a rendőrségre, tegyetek feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Még sokáig beszélgetünk, aztán hazamegyek.

Néhány nap múlva Gitta hív. A rendőrök megígérték, figyelni fogják a környéket, na, az nem sok minden, mérgelődik.

– Nyugi megtalálják! – csitítom, bár nem sok meggyőződéssel. Valami kezd körvonalazódni bennem. Ebből viszont kihagyom Gittát. Néha felajánlom neki, hogy elmegyek a gyerek elé, egészen az iskoláig. Együtt jövünk a buszon. Összeesküvésünkről nem tudhat az anyja.

– Te csak figyelj, ha meglátod azt az embert, mutasd meg nekem, de feltűnés nélkül. Reni benne van. Nyomozunk, érzi, nagy a tét. Figyel. Eltelik néhány hét, de nem jön az emberünk. Egyszer aztán Niki izgatott lesz.

– Ott van! – mondja. – Ő volt.

Felszáll egy húszas éveiben járó férfi, sunyi szemekkel felméri a terepet.

– Rendben, ahogy megbeszéltük, az első megállónál szállj le, és várj meg, visszajövök érted! – súgom a gyereknek. Viszonylag sokan vannak a buszon. A kislány az ajtóhoz ér, megnyomja a leszállásjelzőt. Nem néz rám. A táskámból előveszem a gumikesztyűm, rutinos mozdulattal felhúzom. Odaügyeskedem magam a gusztustalan mellé. Közömbösen bámulok ki az ablakon. Beindul az emberem. Mögém fészkelődik, érzem, ahogy nekem nyomja a nemi szervét. Várok. A sliccénél kotorászik. Már elővette a büszkeségét. Hirtelen megfordulok és a gumikesztyűs kezemmel megfogom, amit kell. A sunyi lebénul, erre nem számított. Feltekerem a hangerőt.

– Mi van, Miszter Alattomos? Csak kislányokkal vagy erős? – Az utasok kezdenek figyelni. A gusztustalan szabadulni próbál, a közelségétől rosszul vagyok. Végül elengedem. Indulok az ajtóhoz. Amikor leszállok, hallom a magas C –t, amit megirigyelhetne egy koloratúrszoprán énekesnő is. Óvatosan leveszem a kesztyűm nem szabad hozzáérnem, a tenyérrészen chili paprika kivonattal van vastagon bekenve. Amikor hívom a rendőrséget, alig tudom elmondani, hol találják az „énekesnőt”, annyira küzdök a hányingerrel.

Néhány nap múlva Gitta felhív.

– Képzeld, elkapták azt a disznót, valaki bejelentést tett.

– Nem mondod? – fülig ér a szám. – Ez nagyon jó hír, akkor most már nyugodj meg!

Elköszönünk. Tudom, nem volt sem elegáns, sem etikus, amit tettem, de nem bánom! Aki kiszolgáltatott gyereket inzultál, rémít meg, bármi is az indoka, nem érdekel. Erre nincs felmentés, nincs enyhítő körülmény. Az én lelkemben nincs!

*Első közlés

©Albert László festménye
https://www.facebook.com/albertlaszloart/