Ernts Ferenc versei

Lapraszerelem

Lapra szerelt változatban,
régi énem áthozattam,
vámmentesen a határon,
minden hasznom, minden károm,
benne van.

Szétszereltem, összeraktam,
kicsit másképp, más alakban,
de belül most is ugyanaz,
a férfibőrbe bújt kamasz,
benne van.

Szétszedheted elemekre,
vagy tiéd lehet, egy az egybe.
Ez bizony nem zsákba macska.
Hogy néha komoly, néha csacska?
Benne van.

Boldogság van, szer, elem,
töltődhetnénk szertelen,
szerelhetnénk egymást lapra,
szerethető változatra.
Benne vagy?

*

Nevet és olvad

Nézem a mosoly
apró hullámait.
Kedélyemen egy
csöppet még javít,
ahogy körben
az arcokon,
mint rég nem
látott rokon,
jelenik meg
a nevetés – kezdemény.
A mindennapok
gyűrt haláltusája,
a túlélésért
vívott küzdelem,
ahogy én mással, a világ
ugyanúgy küzd velem.
Míg a Föld egyik
felén a nap süt,
a másikon éjsötét
takar elnyűtt álmokat,
mosolyom húzza rám
óvón köntösét.
Arcom derűs,
hajam csupa kóc,
kifelé nevető,
befelé síró bohóc,
aztán fordított.
Néma sikoly, vagy
épp ordítok.
Itt vagyok, élek,
bátornak látszón,
rettegve félek.
Azt hittem, magam
vagyok, egy furcsa
rengetegben,
tévelygéseim közt
megrekedten.
Most már látom.
A körém felhúzott
hideg kőfalak,
mögött bújik meg
egy mosolygó alak.
Vannak apró rések,
melyeken át
az igazán merészek,
fürkésző szemekkel
nézik álmaim.
Itt vagyok! Még
most is állva ím’.
Nézz nyugodtan,
nézz csak a szemembe.
Olvass! Olvass belőlem.
Vagy légy egyszerű szende,
s tégy úgy, mintha
nem érdekelne, mi
rejtőzik a fal mögött.
Én addig…
Nézem a mosoly
apró hullámait.
Kedélyemen egy
csöppet még javít,
ahogy körben
az arcokon,
mint rég nem
látott rokon,
jelenik meg,
s nevet a remény.
A jégszív, ha olvad,
nem, már nem
lehet kemény.

*

Alkalmi

Alkalmi vétel
alkalmi ár
alkalmi ruhában
tündököl a nyár
alkalmi helyeken
alkalmi pár
alkalmi tolvaj
alkalomra vár

*Első közlés