Autonóm
A közepébe
Mindig a reggel közepébe,
mint egy berepülő pilóta, csapódom.
Mint akit egy óriási valag a földbe fojt,
tudatomban még ismeretlen földrészek,
s vissza milyen távolról érkeztem!
Ragadnak szemem sarkába
a csipák, a reggel rögei.
De a „kezdődik megint” kezdődik,
beesett. beteges arcú hétköznapok
ezer szállal behálóznak.
Kívül nem marad más,
mint az igazinak valami torzója.
De belül egy autonóm
csonthéjba zárva kuporgok.
S mindaz, ami „külső”: látszólagos – idő és erózió.
S amire azt mondják: „emberi kapcsolatok”,
csak elvarratlan szálak, kézfogások, viszontlátások.,
és nők, nők, nők… de nekem olyan kell, aki
megöregszik velem. Ha más nem, hát elhitetni.
A szerelem sztahanovistája! Aki elpusztul értem.
De most főzne inkább egy kávét.
S lassan a reggel homorul fölém.
(valami buborék készülődik)
És a külvilág immár tárgyilagosság,
s öncenzúra lesz minden egyéb.
*
Anamnézis helyett
végstádiumban a beteg tiszta pillanatában motyog valamit:
…lengenek a csapóajtók,
itt nyikorog mind az ágyam körül,
jönnek, matatnak, forgatnak…
Kopaszon, jól átsütve, Uram,
asztalodra főfogással kész vagyok.
Süpped az ágyba, ami hátravan:
a maradék negyven kilóm.
Felzabálhatsz, Uram! Látod, Neked
hízlalnak még most is szorgosan:
számban a tályogot izgatja sótlan leves…
Bomlás csokra:
a Necrosis virágzik bennem
aszalódva.
Már nem hiszek…
Minden ami volt, nincs.
Herék löttyedt szatyorjai közt barnállik,
katéterre nyársalt volt-pénisz,
mint kaucsukfát megcsapolnak
és gyűjtik zacskóba,
íme – asztali bor – Uram, Neked,
utolsó, besűrűsödött nedvem –
A láz.
Exsiccalt.
Már nem hiszek a szárnyas kis bizbaszokban,
mégis köröttem itt verdesnek.
Lengenek a csapóajtók,
itt nyikorog mind az ágyam körül,
jönnek, mutatnak, forgatnak…
*
Erős kávé
Erős kávé, hiába este,
magam ügyében bírát keresve,
beleimben pang a salak,
fogaim is hézagosak.
Én kergettem Fortunát,
aki egyre hátrált,
nem is láttam mást,
csak a fülét meg a farkát.
De minden hazugságon
átlépve: a várakozás vagyok.
Az ökörnyálas alkonyatban
megfürdetem arcom.
*
Legközelebb
Legközelebb csak a csend van.
Előszobád a semmibe nyílik.
Illedelmes vagy: kikísérsz.
*
Forrás: Hegedűs János – Csodavárás, versek (Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2010)