Imre Flóra versei

Köz-érzet

valami kivonulás-féle
szégyenből reménytelenségből
ébren-nem-létbe vagy nem-létbe
nem elefántcsont legfeljebb föld

nem vagyok résztvevője annak
amit ellenemre csinálnak
mért kell patkányfészek-hatalmak
országos trágyájában járjak

én hát kiáltok és sikoltok
ne bántsd a magyart mindhiába
önvére hozza a balsorsot
önfia dönti rabigába

hol zsarnokság van zsarnokság van
aki szól magában beszélne
mint cigány a siralomházban
magával kötve mint a kéve

kitántorognak Angliába
nekünk meg már vess puha ágyat
csend hó halálnak éjszakája
mend azhoz járó szemem könnyel árad

*

Ronsard a haldoklásra gondol

mint a halál olyan erős a szerelem
és olyan keserű is mint az alvilág
ez az a veszteség ami nem múlik el
elmúlhat az alany és elmúlhat a tárgy

de örökkévaló a fantomfájdalom
ha lassacskán a test végül is szétrohad
mikor a pusztulás sorban a tagokon
tovább burjánzik és sejtről sejtre halad

hogy lassan nem marad csak nedv amely szivárog
szikkadó csont csupán megapadó szövet
mikor a kapcsolat megszakad látó s látott
között mikor az agy nem fog már több jelet

még akkor ott a végső szétbomlás során
az utolsó is az az maga a halál

*

Időváltozás

a tenger felől fúj a szél
itt ugyan át egy kontinensen
a fákban a hullám beszél
az örökös kétnemű isten

hideg meleg így váltja egymást
mondjuk jó idők rossz idők
az ember végül nem akar mást
enni aludni mielőtt

eljön a végső értelem
vagy a végső értelmetlenség
amikor már se szerelem
se félelem se vágy se restség

se test se hamu már se por
csak semmi sehol semmikor

*Forrás: https://www.facebook.com/pg/imreflorakolto/posts/?ref=page_internal

©Stipsits Ibolya https://www.facebook.com/Stipsits-Ibolya-Fot%C3%B3m%C5%B1v%C3%A9sz-336700570062213/