Kolumbán Jenő versei

Jövő épül

Szólni akarok mindig
ha hazugságot hallok.
Engem zavar a vak hit
dühödt szavakat mondok.

Átok ez inkább rajtam
hogy nem hallgatok, morgok.
Hogy nem tartom magamban
ha feszítenek gondok.

Utálnak vagy szeretnek?
Talán nem is érdekes.
Nem dolgozom jelennek
rájöttem, felesleges.

A jelen tapos rajtam
és befogná a számat.
A jövőért nem hagytam
sokan ezért utálnak.

Ott vagyok hol lenni kell
és csinálom a dolgom.
Nem törődök jelennel.
Jövőért átkozódom.

Ha vívok, erőm kevés
de lesz gazdája tettnek.
Itt az új nemzedék és
mindent tovább visznek..

Ajkukon nem halk a dal
téglát téglára raknak.
Jövő épül nem egy fal
röppenő madaraknak.

*

A vándor meséli

Mi repült fölöttem?
Galamb az biztos nem.
Mesélek az útról
neked te idegen.

Elmondom hogy mi volt
ami el vezetett,
bár találtam néha
csendes nyugvóhelyet…

Cipőmnek a talpa
mégis húsig kopott,
megleltem egy embert
olyat, ki nem hagyott

mezítláb a földön.
Megszánt egy cipővel.
Úton maradhattam
harcolva idővel.

Ha elérem célom,
ha majd megérkezek,
hová mindig vágytam
s végre nyugodt leszek,

szeret e annyira
ez a kutya világ,
hogy visszafogadja
érte élő fiát.

*

Ha eljön az óra

Megint csak firkálgatok.
Semmit írok újra körül,
pedig a szilárdnak hitt
falunk most úgy tűnik kidől.

Félre kellene állni,
de sajnos nekem nincs hova.
nem állhatok másfelé,
mert ez itt nekem a, Haza.

Föld nem tehet semmiről
a tulajdonosnak terem,
de el van benne rejtve
egy nekünk szánt farkasverem…

Mi ősi szittyák vagyunk!
Nyilazunk minden irányba.
Nem érdekel minket ha
barátot találunk hátba…

Kardunk nem ellent, hanem
bőszen szomszédot kaszabol.
Nincs velünk? Hát ellenünk!
A józan eszünk valahol

eltűnt a csaholásba,
báránynak kell közös akol
eltűnt pásztor botjába,
királyi szűr után lohol.

Útját jelszók jelölik
nem a szabad akarata.
Megmondják mindig neki,
hogy mit is kell mondania.

Sorsát nem irányítja
ő csak egy szolga, vazallus.
Majd lesz aki megmondja
mindig neki, hogy mikor kuss!

És hallgat ő a szóra!
Fát vághat hátán hatalom.
Ha eljön az az óra
zokogva sír majd, romokon.