“…és az Emlékek Országútja akárhány sávos is egy könnytócsába vezet” /Orbán Ottó: A repülés fölfedezése/ Miből gondolod, hogy emlékezni jó? Újra gombostűre szúrni önmagad. Törött árbocú lyukas az a hajó, ami a múltból a jelenbe haladt. Mögöttem is út van, és előttem is. Merev arcomba világít egy lámpa, és haTovább…

Hiába virágzik minden bennem őszi árnyak élnek. Nem kell hogy meleget hintsen. Kínálom magam a télnek. Nem fénylik bennem a lélek, csak élek mint ott a vén fák. Nem kínoznak szenvedélyek… Volt, hogy az utam megszabták. Elásott vágyaim sírján felejtés nő, és fájdalom. Mint öreg fa száraz ágán libben aTovább…

Remény Sötétszürke az ég. A fák várakoznak Vészt jósló csendesség. Vihart hozhat a nap Lehet, ma zúdul ránk! Bűnökért lakolva, meghajlunk a sorsunk elött mindent bánva. Mindegy, hogy sepri el, bősz vihar a bűnünk. Megtisztult lélekkel, jobb világba lépünk. Egymásnak farkasa, nem leszünk mi többet. Leszünk jó barátja, érdemelt örömnek.Tovább…

Vigasz Láttam a tengert. Talán kék volt. Hullámzása hányingert keltő. Fölötte lógott piszkos égbolt, csillagot fedett szürke felhő. A fák csak bölcsen bólogattak, mint akiknek már minden mindegy, levelet adtak zúgó habnak, és lassan el is csendesedtek. Bizonytalan, toporgó idő, vetített élettelen jelent, és a hidegen porzó eső, hűtötte aTovább…

Sosem szerettél Ha kérhetlek, most ne sírj. Szàrítsa szél a könnyed. Hallgass el, és ne mesélj. Tudod, hogy nem lesz könnyebb. Minden csak viszonylagos. A mosolyod sem szàmít. Ruhàd bàr fehér habos, engem màr el nem csàbít. Csak nézlek közönyösen. Olyan idegen lettél. Nevetek félelmeden tudom, sosem szerettél. * EmberTovább…

A nap átsüt most az agyamon. Fénye melegít, nincsen árnyék. Mosolyt is láthatsz az arcomon, mintha újra köztetek járnék. Öleltetek, visszaöleltem. Kisimult énbennem a lélek. Pár órára boldog lehettem, örültem annak is, hogy élek. Most is simogat ez az emlék. Remélem, hogy sokáig kitart! Dédelgeti öreg szívemet, elhesseget vihart, zivatart.Tovább…

Vigasz Láttam a tengert. Talán kék volt. Hullámzása hányingert keltő. Fölötte lógott piszkos égbolt  csillagot fedett szürke felhő. A fák csak bölcsen bólogattak, mint akiknek már minden mindegy, levelet adtak zúgó habnak, és lassan el is csendesedtek. Bizonytalan, toporgó idő vetített élettelen jelent, és a hidegen porzó eső hűtötte aTovább…

Jövő épül Szólni akarok mindig ha hazugságot hallok. Engem zavar a vak hit dühödt szavakat mondok. Átok ez inkább rajtam hogy nem hallgatok, morgok. Hogy nem tartom magamban ha feszítenek gondok. Utálnak vagy szeretnek? Talán nem is érdekes. Nem dolgozom jelennek rájöttem, felesleges. A jelen tapos rajtam és befogná aTovább…

Életet mondok, vagy halált. A feltámadást kihagyom a sorból, bűneim hosszú listáját se mondom, mert büntetésemet magamban hordom. Reggelenként arra ébredek,hogy szaporodtak a bűn-jelek, hogy lelkem 64 éve már, hogy nem hófehér. De bűnöm minden jósággal felér, mert ember vagyok. Aki nem lehet bűntelen, mondják. Egy ősöm tiltott almát szakítottTovább…

Ülök a szobámban emlékeket gyűjtök. Gyufás skatulyában egy kavics. Szemem lecsukódik álmodni kellene, de már elfogyott az álmom is. Emléket elkoptattak évek. Jelen és a múlt keveredett. Nem tudom már hogy ez a kavics vajon mire emlékeztetett? Nedves csók íze szárad számra lány ujjak nyoma a testemen. Nem jön visszaTovább…