Windisch József: Perspektívák egy ködös novemberi reggelen

4:00 – A maszatos vekker távol az ágytól percek óta csörög. Az aszfaltozó munkás felkelt már, de dacból oda se tekint: az órára csak azóta van szüksége, hogy a felesége elhagyta. Lám, ismét rossz napja van, noha a tegnapot sem sikerült még lezárnia, s ezen várhatóan a torokkaparó bemelegítő ital sem fog segíteni. Fél hatkor azonban már terepen van, a tél beállta előtt végezni kell a munkával, ami ilyen nedves időben ugyancsak keserves célnak tűnik.

5:00 – Az óvónő kelletlenül lép kihűlt papucsába. Idős szüleivel él, reggelente kerülik a találkozást. Gyors készülődés után – nem nézhet ki akárhogy – az utcai nátriumlámpák nyálkás ködbe oldódó sárga fényében, kényelmetlen de drága, és ezért a kollégák által irigyelt cipőjében botladozva rohan az óvodába. Ma ő nyit, mert hétig végezni akar az ígért dekorációval, akkortól érkeznek a szintúgy mogorva, munkába siető szülők gyermekei.

6:00 – A buszvezető gépiesen kel. Arcán a borotvát mély barázdák vezetik, a nyomában itt-ott megjelenő apró vércseppekre szisszenve timsót nyom. Indulás előtt felköti kopott nyakkendőjét, útközben az aluljáróban szendvicset vesz. Az eladó megjegyzést tesz a ködre, de elengedi a füle mellett. Fél nyolc után négy perccel indul a végállomásról aznapi első, élete harmincezer-és-még-ki-tudja-hányadik körére.

6:30 – Az édesanya halkan kel, a többiek még alszanak. Hamar kávét főz, gyakorlott mozdulatokkal reggelit készít. Igyekszik tíz percet megmenekíteni magának, amikor úgy ülhet le, hogy senki sem szól hozzá, senki nem vár tőle semmit. Olyankor csak ő van és az a női magazin, amit egész héten ezekben a féltve őrzött percekben olvas, miközben bántja a lelkiismerete, mintha meglopna valakit.

6:50 – Az édesapa kinyújtózik a paplan hazug melegében. Éjszaka sokáig dolgozott, most minden félálomban töltött percet kihasznál, hogy idegrendszere némiképp regenerálódjon. Tudat alatt érzi, hogy ezzel a tempóval napról napra csökkenti annak az esélyét, hogy egykor unokái kezét is megfoghassa. Az ágy láthatatlan láncait hosszasan gyűjtött akaraterővel elszakítva szinte menekülve szalad mosakodni, öltözni, sürgetni a gyerekeket: a nagyok busza fél nyolc után kicsivel indul, és még oda is kell érni, amit a köd is hátráltatni fog.

7:00 – Az óvodás Kistesó anya gyöngéd csókjával csodás napra ébred. Első pillantásával felfedezi az elhúzott függöny mögött felbukkanó átláthatatlan tejfehér ködöt, és ez felvillanyozza. A konyhából kávé titokzatos illata szűrődik fel, mindenki a reggeli teendőkkel tüsténkedik. Az egész olyan, mintha egy mozgalmas játék zajlana, melynek ím ő is teljes jogú résztvevője. Büszke rá, hogy már egyedül öltözik, ne is merészeljen senki segíteni. A kakaó a bögrében gőzölög (az óvodai jobb, de ez is finom). A méz megcsillan, amint kenyeréről pólójára csöppen. Nem baj (anyu nem vette észre), tapasztalatból tudja, hogy így még a délutáni alvás közben is megédesítheti vele ujjait. Kabát, cipő, vidám rohanás apával. Mesebeli hősök most, akik ösvényt vágva a szürkeségben a világot a busz elérése által menthetik csak meg. És ma is sikerül! Intés a jól ismert buszsofőrnek s következhet az út legjava: a megállótól tíz perc séta az óvoda. Ilyenkor sosem sietnek. A gomolygó ködben kellemesen karcos kátrányszag terjeng, hamarosan előbukkannak az útépítők is. Kátyúkat foltoznak, keverik a fekete masszát. Ó, bárcsak egyszer tényleg megtörténne, hogy az egyik munkás a vödröt nyújtva hozzá lép: „Hé öcsi, nincs kedved besegíteni?”. Az óvodában mindenki jókedvű. A folyosón madárcsicsergésre emlékeztető hanggal gördül a zsúrkocsi, rajta a mai második reggeli. Az igazi kakaóval. Puszi apunak, és nicsak, a teremben új díszek – kiskakas (farktollai a piros minden árnyalatából) és egy török basa (nagy turbánnal) – mosolyognak barátságosan a falról.

Minden a helyén, szép nap kezdődött!

*Első közlés

2 hozzászólás

  1. Zsenialis. Jol atjonnek a hangulatok. Buszkeseg 🙂

  2. Tetszett az írás! Szépen indul tőle a napom.

Comments are closed.