Az éjszaka selyme lecsúszik válladon,
omló bársony titok, időnk most meztelen,
kihűltél bennem, csak magamat áltatom,
felborzong ujjam hegyéből a rejtelem,
mi csípődnek lágy ívét folyton tanulja,
amíg ránk a holdról óarany fény csorog,
csillag szikrázik köröttünk újra, újra,
messzi távolba vesző holnapok konok
kérkedése, nem olvassa ránk hibánkat,
szemem kérő-ígérő szemedbe olvad,
és halkan egymásba suttogott imánkat
féltve, az est fénylő álmokat rakosgat.
*Első közlés
Nagy köszönet a szerkesztőknek, hogy helyet kaptam e nívós folyóirat lapjain, kiváló társak mellett.