Novák Imre: Az álmodó királyfi

Előzmény és üzenet Balázs Béla műveiben.

Tudjuk, hogy mi, magyarok jók vagyunk a zenében, a matematikában, és Balázs Béla óta tudjuk, jók vagyunk a filmművészet elméletében is, hiszen a film formanyelvének megfogalmazása tőle származik. Természetesen ő is külföldön vált híressé, mert nálunk az alkotást inkább támadás éri, mint elismerés, ezért is kényszerültek nagyjaink más országokba, többségük emigrációba.

A magyar irodalom bővelkedik ok nélkül elfelejtett, napjainkban keveset idézett, olvasott szerzőkkel. Ilyen Balázs Béla is a költő, újságíró, filmesztéta, filmrendező. A XX. század elején tűnt fel, és mozgalmas életutat járt be. Sok városban élt, és részt vett az európai szellemi életben. Világszerte elismert, jelentős művek fűződnek nevéhez. Elég a Fából faragott királyfi balettet és a Kékszakállú herceg vára című operát, vagy a Valahol Európában című filmet említeni. A magyar kultúrában elhelyezve Bartók, Kodály, Lukács György szellemi világához kapcsolhatjuk. Filmjei, regényei, naplói alapgondolata, hogy a hiányzó polgárságot fájlalja, ami kora más gondolkodóit is aggasztotta, gondoljunk csak Ady Magyar Ugarjára.

Balázs Béla Szegeden született, és dorozsmai dajkájától tanult magyarul. Értelmiségi, kanti mentalitású, művelt, zsidó családból származott tanár apától és német anyától. A Szepességben gyerekeskedett, majd Eötvös-kollégista lett, Kodály Zoltán szobatársa, akit gyakran elkísért népdal-gyűjtő útjára. Fiatal korában rabul ejtette a magyar nacionalista érzelemvilág, sőt még militáns hevület is hajtotta. Önként jelentkezett a frontra haditudósítónak, hogy átélje a háború élményét, de átélve a borzalmakat, megváltoztatta véleményét. Szakított azzal a háború alatti meggyőződésével, hogy a nacionalizmus és a felekezetiség elmossa az államalakulások akkori formáit. (A háborúban mindenki pacifista lesz.) Felismerte, megállt Európa regenerálódási folyamata, és inkább az internacionalizmusban, a sokszínűségben, a különböző népek együttélésében hitt, bár ezen belül magyar volt. Magát „européer zsidónak” mondta, azt a magyarságot szerette, ami Ady-verseiben izzott, és a kuruc-dalokban szólalt meg. Gyerekkori folyója, a „Tisza a szívén folyt keresztül” – ahogy írta.

Először versekkel jelentkezett, és már korai műveire jellemző, hogy festői kifejezéseket talált a világ dolgaira. Költészetét a német filozófia, életszemlélet hatotta át, művei sajátságos asszociációi a hangulatoknak és a testi érzéseknek. Élt benne egy kis rokokó-hajlandóság, nála az erotika és a halál rokonok. Szellemszárnyakon ereszkedett közénk, költészete az élet álomszerűségét bizonyítja. Írásai világa az elalvás előtti félálomból származnak. Állandóan elvágyódott, nem csak földrajzilag, hanem szellemileg is. Vonzotta a szabad képzelet, határok nélküli mesék világa, ahol a tér gumilepedő, a tájak egymásba folynak, az alakok akár repülhetnek is. A művészet foglya volt, hipnotikus akaraterővel bírt, és élethalál harcot vívott a szóval. Úgy tartotta, a „természet öntudata az ember, az ember öntudata a művészet, és annyit ér az ember, amennyit kifejez”. Nagy szellemi koncentrációval dolgozott. Nála minden igazi élet öngyilkosság, mert az egyénnek meg kell semmisülnie az alkotásban Vad és kalandos életet álmodott magának, melyben a sors és kalandvágya a cselekvés minden területére elsodorja. Így is történt. Vándorlása nem egyszer vezetett az utópiába is.

Ifjúkora szellemi kalandozásait, elmélkedésit 1903 és 1922 között írt naplójából ismerhetjük, amelyet „jövendő harcai arzenáljának” nevezett. Ebben már megfogalmazza művészetfelfogását, hitvallását, hogy az egész életet kell megjeleníteni, mert a hallgatás esetenként szentebb a szónál, és a nagy mű a némaságot beszélteti, mert ez a legsúlyosabb drámai hatás. A naplóírást a pihenés szórakozásának tartotta, olyannak, mint a parasztok esti pihenőjét. Naplóiból kiolvasható, hogy Nitzschétől tanult kérdezni, és számára egy jó kérdés többet ért száz válasznál. Goethét olvasva azt kereste, mi a közös lelkükben, mert Goethét tartotta a megváltásnak, a művészetek összefoglalójának, a mesternek.

Balázs Béla pályafutását végigkísérte az újságírás, és ehhez kapcsolódóan politikai szerepet is vállalt. 1919-ben tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, a színházak műsor-megbízottja volt, majd a pesti kommün után Bécsbe menekült, de ott sem tudott hátat fordítani a művészetnek. Bécsben német író lett, de csak nyelvében. Itt kezdett filmkritikákat írni, és ezek kapcsán született meg filmesztétikai főműve, a Látható ember, a mozgókép kultúra első elméleti alapvetése. Aztán Berlinbe költözött, belépett a kommunista pártba, aztán Moszkvába utazott, ott is filmet írt és rendezett, majd filmfőiskolai tanár lett. 1945-ben hazatért, tanított és szerkesztőként dolgozott, és vendégtanár volt többek között Prágában és Rómában is. Miután a Horthy-korszakot emigrációban töltötte, itthon idegennek érezték. Kossuth-díjat kapott ugyan, de a radikalizálódó baloldal Lukáccsal együtt őt is félreállította. Úgy szólt a vád, hogy „túlságosan avantgárd.” Elvesztette állását, nem adták ki műveit, a kommunizmus felfalta újabb gyermekét. 1949-ben halt meg, szellemi feltámadása évtizedekkel később következett be.
Érdemes megjegyeznünk, hogy Lukács György barátsága meghatározó volt számára. Nagyra tartotta, bár a kommün után, mikor leszámol a kommunistáskodással, így ír róla: „Lukács tudósnak született, az örök dolgok látójának, aztán arra kényszerült, hogy elveszítse szellemi hazáját, zugkávéházakban lopott pártpénzek után nyomozzon.” Ez számára is tanulsággal szolgált.

Balázs Bélát a film ejtette leginkább rabul, lenyűgözte a teremtett világ valósággá vált szimbóluma. Hitt abban, hogy a film válthatja meg az emberiséget a „bábeli átoktól.” A legfontosabb elemének a kamera mozgását nevezte, a változó szemszög és az újabb és újabb képek sorozata miatt, ami a mozgás érzetét, látszatát adja, hiszen a kép több a szavakban visszaadott világnál, bár nem helyette jött létre. A sűrített idő adja lebilincselő erejét. A film láthatóvá tette az ember arcát, így nem csak a szereplők szelleme, gondolatai juthatnak el hozzánk, hanem mimika és a gesztusok eszközkészletével a mozdulatok egyszerre hatnak ránk a szöveggel, a történettel és tájjal.

A film gazdasági és technikai meghatározottságát tekintve, nem véletlen, hogy jellegzetesen amerikai. A legfiatalabb művészet az egyetlen, amit Európa tanult Amerikától. Balázs Béla megfigyelte, hogy az alakuló formanyelvvel új élményszféra nyílott, mi pedig tudjuk, közel száz év alatt sugaraival a kép behálózta a világot. Bárhová lépünk, különféle helyszínek, események vehetnek minket körül tetszőleges helyekről, mi pedig mohón isszuk a látványokat, a híreket. Teljesen mindegy, honnan jön a kép, legyen az valóságos táj, vagy elképzelt hely, nézzük, hiszen a képzelet szabadon rabolható terület. A mozgó képi világ körülsző minket, és a rögzített képeken a jelen átértelmeződik.

Nagy műveltségű, sokoldalú szerző volt, jelentékeny író, nagy tehetség. Írásaiban a magyar lelkiismeret szólal meg. A mesékhez, a nárcizmushoz, a miszticizmushoz való vonzódását a rögzített erkölcsi szokások iránti vágy is erősítette. Követhető vagy elutasítandó minták közötti keresés élete központi kérdése volt, mely arról szólt, hogyan valósíthatja meg magát az ember. Ezért kereste a lélek kalandjait a végzet vállalásával is. Nála tündér és királylány egyszerre csábítja a férfit, és egy hattyú felemelkedik, és nyugatnak száll.

Létünk érzelmi és értelmi korlátai közötti örök választási kényszer dilemmája művei visszatérő témája. Ezért is mondhatjuk, hogy Dosztojevszkij külön fejezet az életében. A „nagy orosz lélek” izgatta őt is. Nem hiába kötődött ezer szállal „orosz barátnőihez” hosszú ideig. Háborús tudósítóként az orosz író modorában fogalmazott a szenvedésről, és műveiben fel-feltűnnek a Dosztojevszkij-alakok árnyképei.

Személyes szálakkal kapcsolódott a politikához. Volt idő, amikor megpróbálta megváltoztatni a történelem menetét, és direkt módon a világot, mert felháborította az igazságtalanság, hiszen akkor is széles volt a jövedelmi olló a gazdagok és a szegények között. Néhány évnyi politizálás után, a Tanácsköztársaság bukását követően, Bécsben eldöntötte, csak a művészettel – főleg a filmmel – kíván foglalkozni. Úgy vélte, a kommunizmus számára amúgy is csak vállalás volt, nem politika. Világlátása nem volt beilleszthető a politika világába. Az emberiség szellemi világában mozgott otthonosabban, hisz komoly volt számára az élet, és benne a derű a művészet.

https://images.findagrave.com/photos/2006/94/13864743_114426766865.jpgBalázs Béla élete teremtő küzdelem volt. Nem volt könnyű sorsa, tartották „belemagyarázónak”, de érte sérelem Bartóktól is, mert ő nem vállalt vele eszmei-művészi közösséget, hiába aratott sikert közös művük. Akadt olyan kritikus, aki „Bartók kerékkötőjének” nevezte. Élete mítoszként bújik irodalmunkban. Benne élt a századelő magyar világában, a német színházi életben, az új szovjet filmben, és hatott az olasz újrealizmusra is. Sok nagy szellemmel találkozott, és táplálkozott is belőlük. Műveivel tanúságot kívánt tenni életeszményei mellett a színes kalandokkal szőtt cselekményeivel, metszően éles párbeszédeivel, biztos szövegalkotó tempóérzékével. Meséi, mítoszai világunk előtti időbe visznek, lelkünk, szellemünk eredetéről szólnak a régi mesehagyományok hangján, szokásos történetszövésével. Nála a forma uralja a szöveget. Létünk alapvető kérdéseire, jelenségeire kereste a válaszokat, a magyarázatokat. Tudta, a tragédia az elkerülhetetlen tény, minden emberi út végén ott vár ránk, ezért is mondhatjuk, hogy életünket a holtak irányítják. Azt kutatta, hogyan válik a dráma vallássá, hogyan kötnek a dolgok békét és szövetséget egymással. Álmodó királyfi, költő és gondolkodó volt.