Szentjánosi Csaba: Egykor

Egykor úgy nyúltál,
mint a rágógumi,
egymásba ragadtunk,

feneked: két kinyitott esernyő volt,
réestek ujjaim,

lábad stégjén sétált a hold,
egykor, ereid-kábelein
ejtőernyő-lelked szállt le hozzám,
a szerelem hős várvédőnője voltál-
a Nap tüzes karikáját
a hegyeken legurítottad,
egykor, levettél verslábaimról,

olyan kis helyen is elfértünk,
hogy tüdőmmel lélegeztél,

úgy nyílt szét blúzod,
mint Mózes előtt a tenger,
tested ajtaján keresztül-
átlépek az időn…
(tudom, sokan hiába
kilincseltek nálad)

még bennem van az ifjú,
aki majd 2000 éven át gyalogolt
emberi sorsokon, háborúkon,
ünnepeken, születésen-halálon át,
hogy találkozzon veled