Novák Imre: Hol van Rejtő Jenő?

A válasz egyszerű. Itt van közöttünk. Itt van szóhasználatunkban, gondolkodásunkban, pedig igazságtalan az irodalomtörténet, a kánon alkotók sora az egyik legolvasottabb magyar íróval. Kerülik őt évtizedek óta, hiába a legidézettebb téma társaságokban egy-egy hősének kalandja, vagy mondása, mint a fűtőként és pincérként dolgozó Fülig Jimmy kalandja a malájjal, vagy Gorcsev Iván Nobel-díja huszonéves kora elején. Ezek mind generációról generációra szálló történetek. Közös szóhasználatot segítő mesék. Mindenki tudja, hogy Piszkos Fred, a kapitány mindig „kavarja” az eseményeket (egyesek legnagyobb sajnálatára). Török Szultán helyesírása élményszámba megy, még a leghátrányosabb helyzetű, sok gyenge helyesírást látott pedagógus is mosolyog, és nem nyúl toll után, hogy egyest adjon, vagy buktasson.

Rejtő Jenő rövid élete alatt számtalan könyvet írt. A legismertebbek a P. Howard néven napvilágot látott lektűrök, amelyek a hazai ponyvairodalom fejedelmévé tették.

1905-ben született Budapesten, a jelenlegi Terézvárosban. Apja Reich Lipót, nyomdai tisztviselő volt. Tisztes polgári létben nevelte három fiú gyermekét. Jenő iskoláit a környéken végezte. A Kertész utcába járt, de kicsapták a polgáriból, mert szájon vágta egyik tanárát, aki zsidózott, ahogy ma egyesek mondanák, antiszemita megjegyzéseket tett rá. Életéről keveset tudunk, inkább anekdoták, legendák maradtak fenn róla.

A pesti kávéházak világából indult élményszerző európai csatangolásra, miután elvégezte Rákosi Szidi színiiskoláját, ahol egy előadáson, balszerencséjére, a Budai Színházban beteghordóként elejtette a kor jeles művészét, Törzs Jenőt.

A bivalyerős Rejtő előbb Berlinben, a híres rendező, Reinhardt mellett tanult, majd lovakat csutakolt Hamburgban egy magyar zsoké mellett, azután hamisított illatszerekkel kereskedett Párizsban, vagy Hamburgban, vagy nem. Sok titok, bizonytalanság jellemzi regényes életét. Később heringet is halászott Svédországban, építőmunkás volt Genovában, majd napszámos egy vándorcirkuszban, gobelin-kereskedő Zürichben, de volt potyautas Oranba is, vagy nem.

Hazatérte után a Japán Kávéház volt a törzshelye. A pénzzel nem tudott bánni. Ha volt, szórta, ha nem volt, akkor kereste. Volt időszak, amikor kétezer pengőt is keresett, de vonzotta a kártya és a rulett. Ezeken lehet nyerni, de veszteni kötelező. Budán, egy elmegyógyintézetben tartottak fenn neki egy szobát, ott lakott. Amikor rosszul állt, a pincérnek kéziratával fizetett, aki a szerkesztőségben váltotta azt pénzre. Így hitele mindig volt Rejtőnek.

A kikötők, és a Kelet, meg a Szahara nagy ismerője lett. A fekete humor jellegzetesen pesti értelmiségi, kicsit cinikus, gyanakvó, intellektuális alakja jelenik meg írásaiban. Azt vallotta, hogy „nincs a dolgok között okszerű összefüggés” és minden mögött tanulságos következtetések húzódnak meg. Például Senki Alofnzt a világ valamennyi államából kitiltották, és a legnagyobb titokban tartózkodhat csak a Földön ( Főleg éjszaka.)

Megfogalmazásai frappáns telitalálatok. Rá és figuráira szűkszavúság jellemző. Hőseinek belső világa másodlagos számára. Nem az emberi lelket kutatja, nem elemzi a belső rezdüléseket, hanem a tényeket mondja, a cselekményre összpontosít, az értékelést ránk bízza. Kitűnően ébren tartja az olvasókedvet. Történetei sok helyszínen játszódnak, tele izgalmas kalandokkal.

Hősei különféle alakok, de mindegyiket valamilyen tehetség jellemez. Vagy nagy pofont tud adni, vagy Nobel-díjat „nyer” kártyán, vagy képes úgy kavarni a dolgokat, hogy megkaparint egy cirkálót. Rejtő szerint a világ viszonylagos, bármi megtörténhet, minden szándék és ambíció kérdése. Nála a helyzet mindig bizonytalan, nem boncolgatja, hogy hőse azért nem szól, mert nem mer, vagy nem tud.

Tudja, hogy a kikötőkben nem bürokraták élnek, ott nem a diploma számít, hanem a tudás. Hallgatni tudni kell, az nagy kincs. Ehhez nagyon ért hőse, doktor Kvasztics is, de ne lepődjünk meg, az orvosi titoktartás a gyógyulás feltétele. Rejtő a bűnőzökkel szemben sem helyezkedett túlságosan merev erkölcsi álláspontra, még a kémgyanús egyének esetében sem, hisz kinek nincs kisebb–nagyobb hibája.

A három testőrrel Afrikában járunk, Az elveszett cirkáló a görögországi Pireuszba kalauzol. A kikötői élet mindenütt változatos, hiszen ez az átutazók világa. Megérkeznek, rakodnak, mindig van náluk valami eladnivaló, általában nem a hivatalos utat bejárt vámszabályok szerinti. Rengeteg ott az áru, munka mindig akad, lehet rakodni, eladni, hajóra szállni és hónapokig utazni. Az ideérkező emberek sokfelé jártak már, ismerik jó néhány nép kultúráját. Sok hasznos dolgot tapasztaltak már, és itt alkalmazhatják ezt a tudás, tanulnak is egymástól. A kikötők napról napra változnak. Az egyik hajó jön, a másik megy. Mindig más emberek lakják, olyan ott az élet, mint egy szállodában, nem, mint egy bérházban. Vonzó világ, még akkor is, ha sok rossz szagú sikátor van a parton. Ott a nevek nem érdekesek, ezért írja Rejtő, hogyha valaki jól szurkál, azt „Bicskásnak” hívják, ha csúnya a bőre, ő a „Ragyás”, ha vörös a haja, akkor a „Rozsdás” nevet kapja. De ezek a nevek egy új helyen, új kikötőben már nem léteznek, eldobhatóak. Az eredeti név nem érdekes, néha nem is célszerű a használata egy-két korábbi stikli miatt, mert haragosa, irigye mindenkinek lehet. Ez a titokzatosság adja a kikötők egyik izgalmát, és ebben Rejtő különféle hősei otthonosan mozognak. Szabad emberek vágyakkal, tervekkel, korlátlan lehetőségekkel Van, aki úriember volt, van, aki az lett, és mindenki szerepe szerint viselkedik. Ha hajóparancsnok, akkor fehér kesztyűt húz.

Rejtő polgári nyelven ír az alvilágról, szóhasználata ebből a világból származik, meg a pesti flaszterról. Nyelvezetét leleményes szófordulatok jellemzik.  A lopott holminak „ellenértéke” van, a verekedéshez érkezők „további ügyfelek”.  A kocsmai veszekedés „vita” „gyanús elemek” között. A hajókatasztrófa megfogalmazása így hangzik: „kissé meglazult a túlnyomóan nedves időjárástól”. A halál „az elmúlás tiszteletre méltó aktusa”.

Rejtőnél papírja bárkinek lehet, és nem is akármilyen. Az ügyfél válogathat. Kaphat beutazásra, letelepedésre szólót. Lehet dán belgyógyász, angol petróleumkutató szabad kutatási engedéllyel, ajánlólevéllel. Árukat a veszélyesség és viszonylagosság határozza meg. Regényeiben a természet a legfontosabb szereplő, a trópusokon a legszigorúbb úr a járvány, a tengeren a víz, és másféle etikettet ír elő Afrika gyilkos klímája. Mindenkinek van, vagy lesz valamije, ha más nem idült maláriája.

Az ember kiszolgáltatott Rejtő művei világában, de az alvilági alakok sem rémisztik az olvasót, sőt megnyerik bizalmunkat. Mindenkiben találhatunk valamilyen értéket, szerethetőt vagy tisztelhetőt, és várhatunk tőle mulatságos megfogalmazást vagy cselekedetet. Regényeiben nem a hivatalos jog vezeti a hősöket, hanem az ösztöneik és az ököljog. Többnyire törvényen kívüli figurák élik az életüket a kikötőkben, az idegenlégióban, vagy egy kísértet hajón. A túlélés ösztöne és a pénz hajtja őket. A pénz, amit nem is becsülnek igazán, hiszen életformájuk a csavargás, a kaland keresése. Nem akarnak változtatni, kocsmai beszélgetés és hajózás nélkül nem tudnak élni, ebben vannak otthon. Kártya, ital, verekedés, egy kis szerelem, és a nagy kaland iránti vágy tölti ki életüket. Az a legény, aki ebben jó, sikeres. Minden percben győztesnek kell lenni. Biztonság nincs, ellenben veszély van, hiszen távol élnek a jogrendtől. Az időnként megérkező rendőrség egyiküket sem nyugtatja meg, hiszen bármikor fejükre olvasható valamilyen korábbi félrelépés, stikli. Ilyen törvények uralkodnak: „az nevet, aki először üt”, és „egy igazság akkor is fontos, ha nincs semmi értelme”.

 

Hősei sötét rejtélyek felkutatását is vállalják, vagy önként, vagy parancsra. Minden hőse lapvetően lovagias, ha a pusztulás veszélye nem felejteti el vele a gáláns viselkedést, és ez gyakran előfordul az élet izgalmas szakaszában.

Különféle nemzetiségek képviselői akadna össze írásaiban, és ebbe belefér egy orosz hússaláta is, meg az olyan fagottista is, aki az ital miatt elvesztette fúvóképességét, de ő is képes a nagyvilági élet illúzióját átélni. Mindenütt akadhat egy arab démon, aki táncokat lejt.

Alakjai kártyáznak, kockáznak, vagy kockáztatnak, közben isznak jó svunggal, estefelé verekednek, ezért a csehóikba a belépés díjtalan, de a kilépés bizonytalan. Közös jellemzőjük, hogy mindenki ( a nagy) Levintől tanult, vagy tanulni fog főzni.

Mindenkinek van valamilyen mániája, vagy hobbija, amit nagyon komolyan vesz, amiért ölni is képes lenne, bár leginkább ő is élni akar leginkább. Rejtő ebben szigorú, senkinek sincs nyugta egy percre se. Harcolnia kell az életéért, nincs pardon, a cselekmény halad. Nem mindenki gondolkozik, tervez és cselekszik tudatosan. Gorcsev Iván – maga előtt is – ismeretlen okból kelt át a csatornán, aztán úgy volt vele, hogy lesz, ami lesz, de sokan igyekeznek kipróbálni a szerencséjüket, aztán nemritkán kiforgatják őket a vagyonukból, és akkor jöhet a revans, aztán néhány alakról revolverlövések formájában hallunk utoljára.

Mindenkinek van valamilyen különleges tulajdonsága. Senki Alfonz jól lát a sötétben, Privát Elek jól ismeri a titkos ládákat, Piszkos Fred folyton kavarja, Fülig Jimmy jobban pofozkodik, mit Muhammad Ali, bár ennek összevetésére sosem lesz módunk.

Egy háborús, gyilkoló korban nevetett a borzalmakon és saját kiszolgáltatottságán. A kor nem kegyelmezett neki, munkaszolgálatra vitték, hiába volt idegileg gyenge. A voronyezsi tűzvonalban halt meg 1943 újév napján. Utolsó szavait idézzük ide: ez az év is jól kezdődik.

Hősei titokzatosságával vetekszik az irodalomban elfoglalt helye, ahol ő van is, meg nincs is.