Molnár József: Lutter Imre, a Magyar Kultúra Lovagja 2018

Napló – 2018. I. 23.

Hallom a hírt, Lutter Imrét a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték. Szinte nem lehet követni, hogy a színész, jogász, drámapedagógus, a Versmondók Egyesületének elnöke, istenem, és még hány tisztséget betöltő barátom, mekkora sziszifuszi munkával, tökéletesen érthető, mély tónusú magyar beszédével, népszerűsíti a magyar szót. Írom ezt annak tükrében, hogy, hangsúlyozom, látogatóban, végigjárta Amerikát New Yorktól Hollywoodig, Kanadát Vancouvertől Torontóig, s talán Ausztráliába is elment, hogy az ott lévő magyarok közé elvigye a magyar nyelv és irodalom szépségeit. Gondolok itt például a Bíbor parázson című, hangos könyvből lett Radnóti Miklós estjére, amit a Nemzeti Színház művészeivel közösen készített, s amelynek sikere nem véletlen, és talán még a hazánkban élők sem ismerik eléggé Radnóti életének sokszor sorscsapásszerű momentumait, melyeket kikerülni nem tudott, bár sokszor „csak” egy hajszál választotta el tőle… Hab a tortán, hogy a Szabadnak születtem című forradalmi versszínházi előadásával, a Boldog-szomorú dal című társas előadóestjével és az Ócska keringő című nagysikerű pódiumi előadásával sok száz kíváncsi nézőt ültetett a megszólaló költészet izgalmas, átdramatizált remekművei elé a tengerentúlon. Vajon itt, nálunk, mekkora érdeklődéssel néznének például egy tévéműsort a tragikus sorsú költőről, Radnótiról? (Bár tudom, hogy az eddig megjelent hangos könyvek, amiken a művész közreműködik, teltházas bemutatókat produkált szerte az országban, Nyíregyházán, Budapesten, Vácott és Sopronban is, de kérdezem: a mi legnagyobb nézettségű tévéinkbe miért nem kerülnek be ilyen jellegű műsorok? Na persze, a félelem a valóságtól és az igényességtől)…
S már itt is vagyunk megint Lutter Imrénél, a méltán megválasztott „vers nagyköveténél”, mert így is nevezik Imrét, és elgondolkodom azon, milyen mozgatórúgói vannak egy embernek, aki az élet sivárságai helyett a költők fantáziadús „sivárságát” választva megy a maga útján. Holott lehetne belőle (is) celeb, egy kidurrant lufifejű médiasztár, akinek az a legfontosabb óhaja, hogy hogyan nézzen ki, amikor a kamera elé hívják, na és persze, hogy mennyiért!
Már most elkeserítem azon tévénézőket, akik az elmúlt évek léha műsorain nevelkedve saját igénytelenségüket teremtették meg, Imre a „kötelező gyakorlatok” közé beiktatott egy sokak által modellezhetetlen feladatsort is, amelyhez nem elég az érettségi, de még az egyetemi diploma sem.
Lutter Imre, hazánk fia szereti a költészetet, ismeri a vers értékeit, és kiváló elmondásában megmutatja, számára mit jelent például Kölcsey Himnusza: ő hogyan mondaná el. És elmondja, a Magyar Kultúra napján, amely hiteles iratok szerint egybeesik a Himnusz elkészültének napjával, 1823. I. 22-vel.
—-
De miről beszélek, amikor bele is hallgathatunk a Kossuth-rádió tegnapi Belépő című kulturális műsorába:
„Lutter Imre, a Kaleidoszkóp Versfesztivál igazgatója, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, az Első Magyar Versszínház vezetője, előadóművész – idén húsz éve választottak magyar és külföldi lovagokat, akik magas szinten és elhivatottan képviselik a magyar kultúrát. A Falvak Kultúrája Alapítvány által alapított címre Lutter Imrét – itt a műsorvezető is idéz – „kortárs irodalom és olvasás fejlesztéséért” is jelölték, és öt másik hazai díjazottal együtt ütötték a Magyar Kultúra Lovagjává.” E bevezető utáni riporteri kérdésre, mit takar a díj, Imre válaszában elmondja, ő nem egy szegmensben építi karrierjét, mint mondjuk az ügyvéd, aki jól menő ügyvédi irodára vágyik, ő nem beleássa magát egyfajta szakágba, ez lehet valamely kulturális vagy a kultúra mentén valahol ellavírozó ember, ő nem egyéni cégvezetőként igyekszik jeleskedni, számára nem az a fontos, hogy hány karaktert írnak róla… Lutter Imre szerint az a leglényegesebb, hogy akinek több lehetőséget, képességet, tehetséget adott a jóisten, és ezt fejleszteni tudja magában, az ebből a többletből minél többet tudjon átadni a képvásznak előtt, a színházak nézőterén, vagy a tévék képernyői előtt helyet foglalóknak. A versszínházban, a pillanat művészetében, az előadó művészetben, a filmekben vagy egy-egy televíziós műsorban, de akár az éneklés és a zongora terén (mert ezekben mindben otthonosan mozog Lutter Imre), nemcsak azt adhatja tovább, amit a világgal kapcsolatban ő érez vagy gondol, hanem képviselheti azokat az írókat, költőket, műfordítókat, rendezőket, akikkel együtt dolgozik, vagy akik megírták a műveiket, de az élő szót a művészekre, az utódokra bízták.

Fotók: Molnár József