Siska Péter versei

A kövek még hallgatnak

Szamárháton, a tűző napon.
A tömeg őt élteti.
Mosolyog. Szédül, a gyomra 
görcsbe rándul. Integet.

Meg fog halni. Pénteken,
mikor az öreg fák
a kertben
óvatosan megérintik
az eget.

Egy házra gondol. Egy nőre.
Próbálja elképzelni, de
csak a Teremtés
ábráit látja. Egyszerű,
fehér vonalak.

Változatlanok.

* * *

A talált tárgyak
tiszták már,
egyszer
majd
új gazdára
találnak,

de elköltöztek
mind
a verebek,
valahová
a szavakon
túlra.