A kövek még hallgatnak Szamárháton, a tűző napon. A tömeg őt élteti. Mosolyog. Szédül, a gyomra  görcsbe rándul. Integet. Meg fog halni. Pénteken, mikor az öreg fák a kertben óvatosan megérintik az eget. Egy házra gondol. Egy nőre. Próbálja elképzelni, de csak a Teremtés ábráit látja. Egyszerű, fehér vonalak. Változatlanok.Tovább…

Te vagy – Evokáció Radnai István verssoraira –                                                      „magad vagy kit restellsz összerakni                                              s a tépett dallam lépte belőled szakad ki”.                                                                                              Radnai István  Te vagy, ki úgy érzed, vétkeid, feledhetetlen múltad, bűneid, száz kudarctól halott céljaid furcsa, megvénült rabjaként rég’ halott ősök emléke vonszol bezápult, bomló, halódó sorsbólTovább…

Rés A költő otthona gömb-alakú [1], magában él, elhagyatottan, önmagától kérdez, amit lát és hall saját magára sugárzik vissza, amiről nem álmodhat, arról képet festeni nem tud, amit elhagy homályban marad, a jelenvaló átélése nélkül élménye nem keletkezhet, finom műszere a változást nem mérheti, a szín forog körülötte üresen, nélküle.Tovább…