Sitku Róbert versei

NŐ, ERDŐBEN

Egy idő után mindegy volt,
hogy az egy erdő
és hogy láthatnak-e,
hogy fehér bőrünk talán
már messziről villan
a mélyzöld sűrűben,
és hogy ezernyi szúnyog
zizeg vérbő testünk körül.
Mindegy volt.
Állami erdő,
és mi állampolgárok vagyunk,
a miénk is,
hát jogalapra helyeztük
a hús vágyait
egy leterített pléden.
S míg lassan
mozogtál ölemen,
azt néztem,
hogy sem a jog,
sem pedig a gyönyör
nem képes mosolyt
adni arcodnak,
csak ha szabad vagy
és ha magad fedezed fel.
A hasadra folyt nedvem.
Nyelved kidugtad picit
és mosolyogtál.
Lila bugyi bújtatta öled,
ami nagyon várt már engem.

*

ERDŐBEN, NŐ

Forró, síkos világ várt.
Vakon tapogattam öled
Braille- írásait,
ezen az ezer felé vezető
egyenes úton.
Arcod és hangod
irányított,
hogy melyik betűt
érinti ujjbegyem,
s csókod tüze
vagy megakadt lélegzeted
árulta el,
hogy egész mondatokra
vagy buja szonettre leltem
odabent, forró faladon.
Egyedül voltam benned.
Bent kerestelek,
s te kívülről sóhajtottál,
hogy most mindenhol vagy.

*Első közlés