(“Mind meghalunk!”) 1. ,,Mind meghalunk… teriácát* végy!” -vigyorgott a hájas kalmár, s pestismaszkban jött érte húsvét péntek, a bűzhödt döghalál. ,,Még adj időt! – eladnám minden, harácsolt mocskos kincsemet… -de késő vinni bármit innen…, pokolba bolhás ingemet.” És vonta is már csontkezével, lágyék martan, hörgő kufárt, csengettyűzve húzta közszégyen, sTovább…

Az egy éjszakát kínok közt megélve, a varkocsát használva vánkosul, aludt Anyánk – horkolt Ügyek, a férje – mikor a Sólyom szárnya ráborult, hogy álmot lásson, ködszaggató hajnalt, örökkön termő, délceg égi fát. Kilenc Hold telt, s Ő vajúdó haraggal nevezte el az álmáról fiát. Az ifjú vajda vézna kisTovább…

– Villon-átirat Irénnek – Tudom, mi a magányos éj, Tudom, a bor milyen altató, Tudom, kín lesz a felkelés, Tudom, a tükröm lesz vallatóm, Tudom a bevetetlen ágyat, Tudom a nyitott palackot, Tudom, hogy este újra vár majd, Csak azt nem tudom, ki vagyok. Tudom, mi az a láb-büdös, Tudom,Tovább…