De jó nektek “boldogok” kik tudtok hazudni, csalni, lopni és becsapni, eljátszani aztán lelépni, könnyűszívtelen. De jó nektek erőszakosok, ordibálhattok napestig irányíthattok, ameddig meg nem fáradtok, percekig a félelemben. De jó nektek középszerűek, százszázalékos bóvlit adtok, igyekezhettek, és kapartok, mégis tudhatjuk: ennyik vagytok! Megbocsátható! És nektek is jó, céltudatosok, kikTovább…

Sajnálom, hogy nem lehettem az, aki akartam lenni neked. A közelségedben még mindig hiszek. Élettelenül. Olthatatlanul szerettelek, úgy, ahogy a hajnal áttört fényeket. Beléd karolva felébresztelek. Haláltalanul. * a hátralevő összes boldogtalanság miatt nevetek * Holnaptalanul élek a múltban soha nem fogom megtalálni a helyem jelen vagyok, mint elkövetkezendő emlékekTovább…

Holnaptalanul élek a múltban soha nem fogom megtalálni a helyem jelen vagyok, mint elkövetkezendő emlékek és várom, hogy újra legyél… * Úgy halok meg, ahogy születtem. Öntudatlan és tehetetlen. Mezítelenül, ordibálva, akaratlanul és hiába. Szerettél? Kár! Mondhattad volna… S hallgattam volna naponta. Szerettelek? Á! Csak hazudtam… Mindenkit szerettem titokban. DeTovább…

Időtlenül beléd gabalyodtam. Őrjöngve eggyé szelídültünk, mint halk, gesztenyebarna folyosón sétáltam, úsztam szemed bogarában. Olvastam gondolataidban, láttam félelmeidet. Egyedül voltam veled, társas magány zárta rám a messzeséget. Szabadulni akartál. Leráztál, mint illetéktelen vízcseppet, de fényed felszárított, s páraként orrszőrcsillámaidon kapaszkodva jutottam el lényed rejtekébe. Akaratod ellenére. * Volttalanságod megfeszít, elTovább…

véletlenül beléd szerettem már árulásod sem izgat az elmúlt idő, mint jelenben jóslatfordító szamizdat ha egyedül vagy, úgy igazán visszacsulázik a tükör kiolvadó lelked tavaszán öklendezik a sírgödör *Első közlésTovább…

Miért szerettem azt a reggelt, mikor azt álmodtam, ott vagyok árva, gyenge karjaidban, s a mosolyodban rám ragyog az összes jó, mit kaptam egyszer, s tudván azt, hogy meghalok, halkan, csendben már alig van bármi, amit adhatok. Két szemedben barna tenger, édes, mézes fájdalom. Miért szerettem azt a reggelt, miértTovább…

Szeretek megtisztulni Benned. Szeretem, ahogy friss zuhanyként árad a gondviselés, hogy újult erővel tépkedhetem magamról a megszáradt vigasztalhatatlanság álarcait. Megszokott mozdulatokkal, mint fürdéskor. …úgy bújok ki, az érthetetlen, elviselhetetlen állandóságok mocskos zajából. Kegyetlenül csíp a jó illatú, új reményt adó önfeláldozó szándék. A kitárulkozó bizonytalanságba fúrnám fejem ázottan, mint szárazTovább…