Szombati Gréta versei

minden, ami nincs

a semmiről álmodtam.
vagy mindenről, ami nincs.

megmutatta hófehér
vigyorát; tükörfényét,
ajkain vérvörös rúzst.
hangja akár a csendé
és mézédesen dalolt.

könnyei sósak voltak,
mint a tenger hulláma.
és nevetett, miközben
ellepték sápadt arcát.
nevetett mindenen vagy
a mindenen nevetett.

felébredtem.
a semmiről álmodok.
vagy mindenről, ami nincs.

*

A gyilkos

Az író ráérősen sétált az utcán,
összecsukott esernyője kopogott a járdán.
A nap felszárította már a zivatar nyomait
és száz ágra szórta a földre sugarait.
Egy kertkapuban táncot járt két pillangó,
megállt, figyelte őket az író;
gyönyörködött bennük.

Hogyan?

Az utolsó regényében három embert ölt meg,
azelőtt két másikat, versekben.
Gyors haláluk volt, nem hagyta őket szenvedni;
a szenvedést nehéz leírni.
Mindnyájukat ő maga alkotta,
ő teremtette őket halálra,
ő végzett velük.

Szégyen.

Minden csepp vérük a lelkén szárad,
és ő erre egykedvűen von vállat.
Át sem gondolja már a kegyetlen sorsokat,
csak gépiesen veti papírra az ádáz sorokat,
mint unott végítéletíró,
akinek már mindegy, csak neki legyen jó.
Szívtelen gyilkos.

És?

Igazából ő volt mindegyikük.
Egy rész önmagából elveszett velük.
Mi maradt akkor belőle,
hol kezdődik az ő lelke?
Az író lelke mély és sötét;
mégis gyönyörködik még
a pillangók táncában.

*Első közlés