Milyenek a túlélés esélyei egy kis közösség számára egy vallási fanatikusokkal, pszichopatákkal, ökológiai katasztrófákkal teli világban? Bánki Éva egy emberöltőnyi időn keresztül követi nyomon egy kora középkori sziget történetét. A szereplők közül a főhős, Riolda az egyetlen ebben a felmenőket mélyen tisztelő, patriarchális világban, aki nem tudja pontosan, hogy kikTovább…

Zöld diók gyöngyként koppannak csendben, lábam alatt, mint puha zsenília szőnyeg simogat selymes, zöld füved. Szétszórt sárga pomponok hajlonganak kezem felé az eső illatában, nélküled a nap már csak pislog lila felhő mögött. Érzem szemed, szíved, hajad s a cementlépcsőn ülve látom: arcod esőcseppekbe öltözött. Esthajnal csillag int a játszóTovább…

Sakkozni tanítanak a napok. Fekete-fehér táblán lépked az idő, kiszámítható minden mozdulat. Taktikázó, néma titkok rejtik részvalóságunk egyenetlen görbületeit. Eláll a szó, a csend. Megalkuvó hiányba temetkezik a vágy, szomorúságba hajló éjeket ragyognak át az égi fények. Ígérettelen törekvésbe bújt békességre hangol az elme. Ez Isten, s ember kegyelme. Fekete-fehérTovább…

egy tulipán összezárt feje az esték menedékhelye ilyenkor a bibe lehet a virág szíve finoman megrázkódik ha a fej össze van csukva majd leesik az a sok rózsaszín csuklya a sziromhasadásban bontja ki magát a szeretet a vízben a szár egy-egy megüresedett keresztet formáz meg az asztallapját is megkarcolják olyanTovább…

kiapadhatatlan forrásként csobog a hajnali fény rád fröcscsenti a nyár összes színét olyan ez mintha vágynál egy felejthetetlen gyönyörre a tiéd lehet érintsd meg ujjad hegyével vigyázz mit teszel vigyázz mit gondolsz megkapod rohanó gondolataid szekerén aranysárga viruló szirmokba préselve a múló idő megőrzi szíved számolatlan másodperceit *Első közlés

„Apu, te ugye tudsz varázsolni?” – kérdezte kislányom lefekvés előtt. „Persze.” – feleltem, hiszen mi mást felelhettem volna. „Adsz nekem is a varázserődből?” Adtam hát. De csakis jó célra. Reggel az autóban eszébe jutott, megkérdezte, mit varázsoljon nekem. Eléggé siettünk, de lassítottam, mert szokásunk egy ideje, hogy a visszapillantó tükörbenTovább…

Szívemben vadló szél ül el, patája már annyi port kavart, és szembeszáll az esküvel, mit a higgadt, józan ész akart, nyugodva száz csenddel beszél. Csapzottan horkan, felnyerít, vágtatni szélnek szárnyán nem mer, kötőfék szaggatta szelíd, megzabolázott türelemmel remeg, mint hullnikész levél, az idő gúnnyal felnevet, a perceket kezedből ette, barátjaTovább…

A Nap éget, a homok forró, a sós lég köréd ér. Hanyatt fekszel, hallgatod a szívedet, és lusta pillantásodba fogod a felhőt. Az idő bolondja, az unalom tör rád. Súlytalan testedből tompa gondolatok suhannak ki, a múlás eszméje bújik elő belőled. Az agyonunt kérdések csiklandoznak: életünk kiért van, halálunk utánTovább…