Börzsönyi Erika versei

Olyan közel

A szemközti ház hetedik emeletén,
olyan közel hozzám, hogy néha azt
hiszem, kinyújtott kezemmel
megérinthetem, szintén reggel
van, ablakok nyílnak, lámpákat fel-majd
lekapcsolnak, tükröződik a felkelő
Nap fénye az ablaküvegeken.
Egy ember felhúzza a redőnyit,
nyújtózkodik, majd ráérős mozdulattal
öltözködni kezd. Eltűnődöm a látványon:
szinte tükörképemet látom, ablakkalitkákba
kényszerített életünk tizenegy emeleteinek
életei, oly közel, mégis távol, és akkor megérzem:
ez a létezés mennyire emberi, mennyire embertelen.

*

Kép a keretben

Ablakkeretben a kép, mely
reggelente itt tárul elém:
kopár, lombjukat vesztett
fák a parkban, szemben
szürke házak zárják el
a kilátást előlem.
De fent, az égen, magasba
tör egy repülőgép, zaját
idáig nem hallani, mégis,
valamiképp a reményt
testesíti meg, hogy lehet,
még kell, felfelé törni,
nem húzhat le a sárba
a hideg november.

*Első közlés