Kiss Anna Mária versei

Vivaldi

Mint az avar, ha belé fekszel.
A hó ijedt fehér,
angyal is lehetne.
Így kellene élni.
Akár madár lehetnék –
csak avégett,
hogy az ég kéksége
eléggé bizonyos legyen.
Tavasszal más lesz ez.

Az öregség elszenderül.
Olyasmi, mintha lábnyomok
lennének a nyári homokban.
S próbálna lépésről-lépésre,
gyereklábakkal visszatalálni.

*

Anyáskodó

1.
Még élek.
Hiányom fájna,
vagytok ablakom
a Világra,
ráismerés a keddre,
s a világító
vasárnapok uszálya.
Mondhatnám vadszőlővel is,
ami körbefutja kertem,
de néma,
s néha szeretném
én is, e néma-léhaságot.
Szerelmesen
lenni szüntelen.
A vagyok nektek súlyát –
tollnak képzelem.

2.
Aznap,
minden egyes
utcasarkon
ugyanaz az asszony állt.
A mellét kínálta.
Az emberek úgy
mentek el mellette,
mintha ő lenne a holdvilág.
Fel is mászott
egy létrára,
hogy megnézze
a Hold szemszögéből –
az egészet.
Nem látott
semmi különöset,
barna szeméből
ölembe
potyogott a könnye.

1 hozzászólás

  1. “Az öregség elszenderül.
    Olyasmi, mintha lábnyomok
    lennének a nyári homokban.
    S próbálna lépésről-lépésre,
    gyereklábakkal visszatalálni.”

    Gyönyörű megfogalmazás, a kedvenceim közé tartozik!
    Anna drága, szívből gratulálok!

Comments are closed.