Lucskai Vincze versei

GINSBERG NE ÜVÖLTS

szútra
kockáidról a pontok már rég lekoptak
de te még mindig megszállottan
morzsolgatod a csont sorsvetődet
az idő alpakka markába helyezted tökeidet
hadd szorongassa
s ha összekoccannak mint repedt harangok
orákulumi csendben
már azt hiszed hogy
az angyalok is maszturbálnak

zakatolsz
mint korom-ittas gőzmozdony végighugyozva
ismeretlen utak talpfáit
és a legrepedtebb lesz vánkosod
fáradt olajjal ölelkezel és álomba dönt
a kifulladt kéj szaga
mit gyűrt éjszaka kiöklendezett
az évek mint elírt menetrendek
dübörögnek el a fejed felett
észre sem veszed
úgy menetelnek

bitangolsz
skótkockás nyakkendőddel törlöd fel út mocskát
Ginsberg ne üvölts!
üvöltöd
felvered poshadt álmából
minden nyamvadt tűkanyar verebeit
a borgőzös csehók cégérei megremegnek
és te csak bámulod
a számozatlan útjelző követ
limesed vonalát jelzi tán
körbevizelt teredet
eddig és ne tovább

és úgy teszel
mint a mezítlábas vándor
gyolcsot bontó napsütésben
hátadra emeled mérföldkövedet
és két ásítás között
összebogozod a hajszálrugókba gabalyodott idő
hullapóz világát
egy nyáltól csepegő sárkánymese álommal

mint sánta kutya ha csavargó ikrájában felejti fogát és
páratlan lábon vonszolja el fájdalmát
a döglött macskák vermétől

mint nyöszörgő szélkakas mely lezuhant rozsdás tornyából
agyoncsapva tyúkot tojást
és megmártózik sárgájában

mit számít ha a földalatti nem áll meg az
oktogonnál
és kéjgáz vigyor kísér
-vigyázat az ajtók záródnak-
az ebnek is teljes árú vonaljegy dukál
hiába vetkőztél ki magadból
és csörgeted bűzös menhelyek láncait
kiverten

hajnalra graffitis művészek festik át a tereket

street art performance
ugorj csak Yves Klein az ürességbe
ugorj
veled tartok
és klein blue-ba csomagoljuk
a másnapos reggel lerókázott macskaköveit

*

ISTEN SZÉKE

Isten széke
völgyeimnek minden vétke
kótyavetyélt éke
kuporog tövében
szénégetők izzó pokla
füstölgi emlékeit fojtva
színét vesztett időkbe
ülsz-e még rá
magyart óvni
lábat lógatva katlanok ködébe
óvni
vagy zokogni

mit számít már
gyökerestől kitépheted fáit
bűnbánatból fonhatod ostorát
hogy csattanjon mint korbács
az eldobott pásztorbot felett
borzongjon csak belé
kárpátok teknője
poroszkáltunk eleget veszendőbe

zúzódjék öklöd jognak padmalyán
hisz méregfogak marta sebeket
nyalogattunk már eleget

mást nem lehet

a hegyek fekete pupillája
ridegen sóhajtja rám tekintetét

állom

s gyömöszölöm hervadt virágom
sután
lyukas zsebembe

*

HOLDPALOTA

avagy Marco Stanley Fogg szavaktól zsúfolt dobozai

a doboz mint sejt
ha rejteget
plazma bent és kint
a tér
a káosz szülte fergeteg
s a mag
a mindent tudó mély
mit rejteget
zabolátlan méh
fészkében az egész
s a falán túl csak
a rész
a hajtogatott él kamrát nyit
mint dübörgő szív ha útnak ered
és megnyílnak a hömpölygő erek
megtelő és ürülő doboz hegyek
áradó karton vermek
izgatott moraj
heves szavak
kötve fűzve motoszkál az elme
s a láncra vert nyugtalanság
mint izzó láva
kicsordul
és rám talál
lelkemre sütve seregnyi billogot
ilyenkor
ernyedten fekszem el
és fortyog még bennem a szó
hagyom
fröccsennek szét a láva csillagok
mint éber éjszakák égtükrén
a luciferin rovarok

2 hozzászólás

  1. “fröccsennek szét a láva csillagok
    mint éber éjszakák égtükrén
    a luciferin rovarok” Különleges élmény a Te képi világod… – bár számomra nagyszerű élmény sok versed saját hangodon is. Gratulálok!

    1. Kedves Vali! Kellett nekem 14 hónap, hogy felfedezzem a hozzászólásodat! Köszönöm szépen! 🙂

Comments are closed.