Nagy Antal Róbert versei

Kiégés

szavait behunyta
hogy senki se lássa
nemi némasága
férfiatlan álca
hol adott hol elvett
a lelke halandó
csak lefolyó ondó
teste örökké lett

*

folyékonyan születtem
kemény kővé váltam
voltam üstökös tüze
most kő egy házfalában

a város fényei vakítanak
(még sötét betonruhában is)
és nem látom az embert
csak a kő házait

felhőt hasító tornyokat
műanyag parkok reggeleit
és a savas esőt érzem
már majdnem felér az államig

*

Feltámadásig

Sétálok a sírok között,
“mindenszentek” ünnepe van.
Holnap “halottak napja” lesz.
Körbeálljátok a sírt, majd körbenéztek,
számoljátok a koszorúkat, gyertyákat,
virágokból font díszeket:
önelégültek ; a miénk a szebb!

Olyan mint egy kapcsolat “stációi”;
először különszobában alszunk,
párterápiára járunk,
de húsvétra úgyis “megfeszülünk”.
Sírsz majd!
Én harmadnapon feltámadok,
és elkezdek nélküled élni.

*

Megváltás

Hitted, jobb lesz.
A túlvilág kapuja kitárva,
belépni könnyű és ingyenes.
A lövész pénzt kér a lőszerért,
aztán céloz.
Grátisz nem kínál halálnemet.

*

Átváltozás

a nyakad köré fontam szemérmem
a melleid közé temettem arcom
felizgultam piros lámpád poros fényében
a papírvékony falon át
hallottam a szomszéd lány lépteit
pisilnie kellett
lehúzta
valami elfolyt
veled se járok mást se kísérek
a szomszéd lánynál vagyok megbúvó kísértet

*Első közlés