Olasz Valéria: Erdősirató madárdal

Hová repüljek most én édes napom?!
Nem találom helyem ezen a tavaszon!
Tavalyi fáim tar földön hevernek,
bolyongok ég alatt, kietlen telken.
Sírnak a fák, törzsükön gyantakönnyek,
évtizedek tanúi derékba törtek.
Ágaikon vad, mély fűrészharapások,
miért engedtétek Józsefek, ácsok?!
Hová repüljek most én édes napom,
ki hallja meg hontalan panaszom?
Megrepedt szívén itt e földi tájnak,
zümmögő gépek ütőeret vágtak.
Régi zöld fészkem nem lelem alant,
temeti enyészet, borítja hant.
Kihalt ösvényeit sötétség takarja,
keserves dalomat favágó se hallja.
Feltámadsz-e újra tavasz-szivárványom?
Erdőt viszek hozzád égi madárszárnyon,
új reményt, új hazát, jövő-kikeletre,
nem engedem fáim váltani keresztre!

*Ez a vers, a Litera-Túra Kiadó: Kigondolt tavasz, című tavaszi antológia 2020-pályázatának okleveles alkotása.

©Sarolta Gyoker: Bukott, 2020