HELEN KONSTANTIN VERSEI
Részletek – A szerelem csendes boldogsága című kötetéből
mi vagyok nélküled
egy darab fa
mely a hullámokon hányódik cél nélkül
egy levél
melyet a szél súlytalanul
visz a légen át
egy vízcsöpp
mely értelmetlenül a földbe szivárog
egy ködgomolyag
mely a talaj felett kereng s a napra vár
ami őt a végtelen univerzumba juttatja
ez vagyok nélküled
*
Te olyan ismerős vagy nekem
Te olyan ismerős vagy nekem
mintha végtelenül hosszú ideje
szeretnénk egymást.
Te olyan ismerős vagy nekem
mintha ismertelek volna
még mielőtt a világ létezett.
Te olyan ismerős vagy nekem.
És mégis olyan messze vagy
mint a végtelen.
Ismerem az arcod
olyan ismerős nekem
mint mikor velem beszél.
S pillantásod mélysége
teljes erővel eltalált
ahogy szavaid édessége
szívembe óvatosan behatolt.
Ismerősek nekem a kezek
melyek pedig még alig érintettek.
Ismerős vagy nekem
te egyedül ismerős
mintha te öröktől fogva
az enyém lennél!
*
veled
minden bokrot
melyet megérintettél
én is meg akarok érinteni
minden virágillatot
amit belélegeztél
én is be akarok lélegezni
minden virágot
amit megnézel
én is meg akarok nézni
minden utat
amit bejártál
én is be akarok járni
minden napsugár
mely reád ragyog
ragyogjon rám is
minden mosoly
mely neked szól
legyen az én mosolyom is
veled
virágillattól megrészegülni
veled
a naplementét nézni
veled
a hullámverésre fülelni
veled
az utat együtt járni
Ábri Pacl Judit – Partvonalak II – Akvarellkollázs
Köszönöm, kedves Éva,hogy olvashattam, megismerhettem Helen Konstanin gyönyörű verseit! Gratulálok a fordításhoz!