Rusvay Balázs: A kóbor kutyák balladája
Emlékszel még a görbe lábú Télre, ki megtaposta vézna horpaszunk? Hogy csorgó nyálunk gyémánttá igézte? S csodák csodája, mégis itt vagyunk. Nem húz örvet bolhás nyakunkra senki, míg rohadt hússá nem lapít az Úr, hisz megtanultunk morgással felelni, örök időkre, jaj, gazdátlanul. Emlékszel még a kis koldusfiúra? Pofánk elé egyTovább…