fakuló fényképen születik újjá tűnt mosolyod a régi kertben állsz a szelíden lehajló megcsontosodott törzsű fák között és ez a mosoly felülírja az örökül hagyott bánatot a lombokon átsuhannak itt felejtett múlhatatlan tegnapok a néma házban élni kezdenek rég-volt gyönyörű dallamok a mennybolt kristályüvegén tükröződő végtelen hajnal felragyog újra megcsillannakTovább…

(Monológ 10056-ból) Néha annyira idegesítő ez az intergalaktikus közösségi oldal, hogy elmondani se tudom. Hogy némely androidnak mennyi felesleges szabadideje van! Egyesek teljes öt másodpercet is fent lógnak naponta. Ami engem illet, nekem elegendő csupán két mikromásodperc arra, hogy megnézzem a legújabb posztokat. Mert – kérdem én – mit láthatTovább…

Szösszenetidő a VERS hogy nagyobbnak lássák gólyalábat készít a balladából így pózolva egy szonettnek (Shakespeare nem lát a pipától) mint mosás után a vászon a NAGY SZÓ összemegy feszül a világmegváltáson begombolni sem lehet mert ez a szösszenetek ideje ajtóstól ront a házba ami jön és csordogál a vers leveTovább…

A nyár felel Fénylőn erre sereglik a nyár sokezer katonája, s látom, nálam időz lánya, e furcsa dizőz. Július ő. Napfény-mosolyát az egekbe bevájja fellegeket tép szét, s elveszi már részét. Hogyha nem adják, nagy viharokkal robban az éjbe, vad szele földet ráz, jéggel rákontráz, s villám dárdáit durván hajigáljaTovább…

Magyarországon évszázadok óta él az olasz irodalom iránti érdeklődés, vigyázó szemünkkel folyamatosan nyomon követjük, kultúrafelfogásunk is táplálkozik belőle. A korábbi századok és a mai itáliai művészet is fontos számunkra, ezért is érdekes, hogy irodalmunk mennyire terjed, mennyire lesz ismert Itáliában, a világirodalom vizein hajózva. Erről is beszélgettünk Mariarosaria Sciglitano tanárnővel,Tovább…

Ecetfa Tűzfalak tövében, gangos házak szűk udvarán, csorbult kockakövek között is megveti gyökerét, él, s az élni-akarás diadalával küzdi le az embervilág magátsebző ártalmait. Az idő élettelent és élőt vegyítve múlik, vedlett vakolat-ruhája alatt sápad a ház, a lakók éveiket vesztve vénülnek, míg az ecetfa évszakokon át őrzi lényegét, csendbenTovább…

Kiszakadnak a fák is a földből, ha már dolguk nincs, törzsük engedelmesen eldől, és kifordul évszázados gyökerük. Büszke katonaként saját gödrükbe visszahullva sötét álommá nőnek a végükön csillámló homokdarabok. Mennyi gyöngédség van ebben a mozdulatban, ahogy megbontja törvényét a természetes rend. Vajon minket mi éltet még, annyi feladaton túl, vajonTovább…

A szőke lány egy álomban egyszer csak fölbukkant a tengerből már majdnem fuldokolt és nem volt világos hogy mennyit áldoz majd rá hogy fönnmaradjon illúziótlan volt mint az orvosok aki azelőtt ő is volt nem lepődött meg mikor a parton meglátta a fiút aki valahogy nem süllyedt el pedig előtteTovább…

Sorstalanság miért most roskadsz el, te magaddá apadt, világgá sorvadt félelmek gyenge ember-árnya. érzéssé lettél mint szakadni vágyó csendes felhő, az én nagy döbbenésemre. a nincsnél gazdagabb gyalázat kelletlen-lényed, némaságod burjánzó fényesség, üres kondulása a légnek. lépj túl magadhoz messzebb sorsod emeld, vagy feledd, teperd le magad te búsúló én.Tovább…

Napraforgó nyílik mindenütt. Ahogy nézed, én is látom újra, tükör által, a még vágyott világot, és amíg bírom, viszem magammal, akárhova űz is majd az angyal. * Éjszaka kivégzésemre vártam. Szólítottak, papírokat lapoztak, a közelben még egy ajtó csapódott, s én tébolyult, sürgető rémületben tipródtam ott: ha úgyis, hát miTovább…