mint ujjaid között a homok peregnek a percek s perceg szúként felfalva a pillanatokat míg véget nem ér egy falat kenyér csak kegyelem tettek nélküli önzés hogy álmod ne kísértse kimondatlan a „mea culpa” templomod hideg csendjét megzavarva a lépéskényszer nem szabadság a fal is túl közel hol minden kimondatlanTovább…

Kificamodott térben, időszilánkok között lebegő hídon tévelyeg a múlt, szobáról szobára jár halk könyörgéssel. Pislákoló fényben kitörni készül a jelen egy emlék lakatolta kalitka ajtaján, apró remény-madárkák hiába repkednek, bódultan koppannak a semmi ablakán, fantáziált árnyékfalon lángoló kérdőjelek, belül egyre ingerültebben dobol a vér, az értelem dac-vitorlába kapaszkodik, míg rém-Tovább…

Hó(m)esés Lomha fagy jár csipkebogyót csipkedve a hegyoldalon, hideg eleganciával lép át dértől reszkető fákon, megdermedt vízfalon – távoli tornyok mély torkú harangjai égi dalt zengenek, s a hóillatú szélben eltévedt pihék pajkos körtáncba kezdenek. * Ünnepre várva Huncutkodva int búcsút az ősz, szeplős levélkéin még ékes bíbormáz időz, ködTovább…

–  e M lékül – Napok óta nem takarított. A konyhában nem volt hely a pulton, a mosogatóhoz nem lehetett hozzáférni a mosatlan tányéroktól és bögréktől. Mindenhol ruhák hevertek szanaszét, s a félig lehúzott redőny adta félhomály nem tompította, inkább még riasztóbbá tette a lakást. Az étkezőben sorban álltak azTovább…

Téli rege Álmos hajnal dereng dideregve dérbe pirult csipkebokrokon, s lilára kékült szájjal játszik ébresztőt jéghideg fúvósokon. Tél asszonya kora reggelenként cakkos felhők szélén lépeget, csing-csengettyűs sarkantyújával karcolja mintásra a kék eget. Nap a Széllel fényes délidőben siklanak tova fürge szánon, mögöttük kacér jégcsap-cseppek hópelyhekkel szambáznak a fákon. Sápadt napsugarakTovább…