A már 8 órakor is tikkasztó meleget árasztó napsütésben próbálom elhelyezni magam a reggeli tömegben. Egy villamosmegállóban szeretnék árnyékra lelni, de sehol semmi. Csalódottan tekintek körbe, hátha mégis találok valamit, amikor a sínek másik oldalán egy különös jelenség tartóztatja fel a tekintetemet. A jelenség egy tetőtől-talpig fehérbe öltözött öregúr. SzóTovább…

Hibázik a gépem. A számító. Gépem. Elszámolja magát. Legutóbb például kihagyta a “v”-ket egy, a szerkesztőnek írott levelemből: “Délutáni alvás után: publikálatlan szövegeim nincsenek, hacsak első meséim nem kaparom elő, és írom át, hanem szívesen írok nektek egy olyat, amit tegnap a Facebook-oldalamra kitettem. Hibázik a számítógépem címmel és ürüggyelTovább…

Vannak rettenetes erejű szerelmek, melyek valóságos égiháború módjára lepik meg az embert. Jaj annak, aki egy ilyen viharba kerül, s mindenféle védőeszköz nélkül kénytelen átélni a rátörő, földindulásszerű érzelmeket. Az ember iszonyatos módon félni kezd, mikor rájön, hogy egész lényében meztelen, lásd a túlontúl túl is ismert édenkerti történetet… AztTovább…

Nem szeretem az olyan filmeket, amelyekben az igazság csak a legvégén derül ki. Utálom őket, mert végig úgy nézed, hogy nem látod át igazán, nem érted, csak rakosgatod a történet elemeit, a hozzá tartozó képekkel, szavakkal és hangokkal. A film világában a váratlan véget katarzisnak nevezik, a prózában pedig ügyesTovább…

Mihez kezdjek most ezzel a kiskanállal? Nem is használok mokkáskanalat. Pláne ezüstöt. Amikor nekem adtad, azt mondtad, ez az örökségem. A monogramunk a nyelébe vésve. Mihez kezdjek ezzel az én ezüst örökségemmel, ezzel a monogramos, kanálnak túl apró kanállal? Ezzel a megmaradt egyetlennel, mihez kezdjek? Amikor Nagymama kiásta a készletet,Tovább…

Egyik nap a villamoson elmélázva, átadva magamat a rezgések lazító hatásának, egészen megfeledkeztem a köröttem utazókról, aztán egyszer csak keresni kezdtem a látóterembe mellékesen bevillanó alakot. Valahol ott jobbra kell lennie, s amint pillogtam, megláttam egy fiatal nőt, aki nekem háttal ült le. Nem ismerem, mondta a fejemben az aTovább…

Esküvőre készülődünk, minden szoba foglalt, mindenki csinál valamit. Nyüzsögnek kicsik és nagyok. Az ebédlőben találkozhat össze a násznép szűkebbre vett családi része, akik a hideg tálakkal és italokkal megterített asztal mellett megállnak egy pillanatra, bekapnak egy falatot, isznak egy kortyot, és természetesen egyszerre beszélnek, mindenki mindenkivel éppen most akar valamitTovább…

Csak a fülemben motoszkáló zúgást hallom. Semmi mást. Őrjítő ez a véget nem érő hangzavar. Egy kórteremben ülök, az ágyamon, az ablak mellett. Nézem, ahogy esik az eső. Már nem hallom, ahogy az esőcseppek az üvegnek koppannak, csupán nyomaikat látom a felületen. Soha többé nem fogom már hallani őket. MozgásTovább…

Elkészült a negyvenkettedik festményével, egy kiállításnyi anyag, rengeteg munkaóra, szenvedés, gondolkodás; két hete nem nyírtad le a füvet!, vágta oda foghegyről az asszony, és egyébként sem csinálsz semmit! Nem reagált, a művészet soha nem vitatkozik a hétköznapokkal, suttogta maga elé, a művészet nem vitatkozik, hanem közöl, állít. A kölyködnek isTovább…

Csak nemrégiben jöttem rá, milyen fontos nekem ez a nadrágszíjnyi senkiföldje. Azelőtt észre sem vettem, hogy az utolsó négyzetcentiméterig lebetonozott iparterületen, ez az egyetlen kapcsolatom a természettel. A belvárosban úgy mondanák, kutyafuttató. Itt inkább nevezhető afféle kaszálónak, ami az üzem szögesdróttal koronázott téglakerítésének tövében, a járda és az aszfaltút közöttTovább…