Nagykép Pályatársai közül szinte mindenki oktat időnként felkérték őt is mindannyiszor becsülettel neki is veselkedett néhány magántanítványig jutott kezdetektől csak a teremtés vonzza tanító helyett tananyaggá lenni * Nemneki Csak nyáron akkor is csak a napforduló környékén tud utat találni a belső udvar egének sovány rombuszán beömleni az olvadt aranyTovább…

Volt szerelmek pernyéje,korma hullong,elkenődik a szívemen. Emlékszem lázra, gyors habokra, s a csöndre. mikor a neved lihegem. Már nem gyúl, mi szép volt a szépben, s időbe keverten veled sodort. Nem fáj, hogy csalódtam, reméltem, mert ha elhagytál, találtam donort. Más szemét megláttam szemedben, behelyettesítőn lobbant a vágy. Ifjan,ki szeretett,Tovább…

Kételkedve, mindenre rákérdezve, a legjobbnak is a fonákját látva, mindenből fanyar kesernyét csinálva, csakis és kizárólag mérlegelve. Mint mikor minden elszabadul, nincs biztonság, életkedv, érzések, csak rideg ismeret, mi vitat és vitatkozik vadul. Nem okoz örömöt a nap, villámgyorsan áramló ismeretek, adatok, állandó mérlegelések, ám a logika megtalálja az utat!Tovább…

Sakkozni tanítanak a napok. Fekete-fehér táblán lépked az idő, kiszámítható minden mozdulat. Taktikázó, néma titkok rejtik részvalóságunk egyenetlen görbületeit. Eláll a szó, a csend. Megalkuvó hiányba temetkezik a vágy, szomorúságba hajló éjeket ragyognak át az égi fények. Ígérettelen törekvésbe bújt békességre hangol az elme. Ez Isten, s ember kegyelme. Fekete-fehérTovább…

Valami különös csend feszül fölénk, sóhajos, igéző várakozás, s mint harsány, újszülött beteljesedés, elborít mindent a bíbor ragyogás. Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre, fölrázva hosszan álmodók hadát, múlik az árvák néma szenvedése: balzsam az éteri hajnalhasadás. Vedli a szürkület árnyék-ruháját, omlik a földre a fényüzenet, enyhül a kín, ahogy árad azTovább…

Ó, mennyiszer kértél: “Fess egy képet rólam!” Vén cipőmmel bambán turkáltam a porban, s pusztán gondolatban suttogtam el halkan: Olyan lenne, mintha hazudnék egy dalban… Nem tudtad, de régen festettem egy lányról. Próbáltam utána (istenem, de hányról!), de már nem zenélnek ugyanúgy a színek, s nincs olyan varázslat… Alkonyi melírnekTovább…

Megmelegszik a sör a kezemben, míg a turné kisbuszon utazunk. Az a kert jár a fejemben ahol annyit játszottam. A barackok a fa alatt. Az élettel telik a fűben heverészve. A rohadtak a sárban. Gyerekkoromból a játszó gyerekek. A kamaszkoromból a hintán kefélők. A kedves öreg nénik, akik megkérdezték, hogyTovább…

Csend dobol Szemed körül mosoly ráncok, gyűrődő hullámok járják a táncot. Szíved hallgat, nem zokog, benne áldott csend dobol. Ereidben keringőt jár a vér, Isten terelgeti, int a kéz. Hogy érted az igét, végre már sejted. Súlyos gránitkő, el is ejted. Öledben azután megleled, s újra szívedbe öleled. * FelhőTovább…

Szelíd sóhajjal (A szem hatalma) Az ablak függönyös négyszögén át küldi a szobába a reggel az éhes színeket. Könyvek gerinchajlásán címbetűk kürtjei kiáltanak, egy Rimbaud kötetből[1] halk hóvirág a, bíbor i kacag ki, és viola sugarú ó zenéje világol elő. A fotel vörös bársonyába süpped a délelőtt.  A fények arcotTovább…

Tűzének Feleségemnek majd bűneimben végigégek langyos viaszba gyúrt kanóc olvadozó testem fölött rőt lángocskaarcom imbolyog az éji kert koromsötétje jobban riaszt, hogy lángolok hisz túl e kert vakolat-éjén forognak tüzes lángdobok tüzük kivérző bőségével viasztalan és bűntelen tüzük tűzzel növelve folyton tüzet fal, ég, gyújt szüntelen egymásba lobbanó szívüktől páráváTovább…