Amitől lelkesültek egykor A kertmozit elhagyták a filmek, a székeket benőtte a gyom. Az utolsó metró elment, a kutyából az éji dal kifogyott. A nézők megmaradtak, csupán vénebbek lettek, megsárgult szamizdatokat dugdosnak fiókjaikban önmaguk elől. S ha véletlenül megtalálják, beleborzonganak abba, amitől lelkesültek egykor. * Kopogtatás nélkül Sok egymásra rakottTovább…

Első ének Fogadd el a vasat, a lázlapodból magán- papírrepülőt, a pokoléniások? sétáját a leöldösött tájban, a hajnalzenét, ami egymáshoz csendesíti hajad és ébredésed. * Diktátum egy állapothoz Királytekintetek a páramérőn a múzeumban. Lídólovak gipszrepülésem karcolható gipszfogai. Kaktusztüskék, pedig utolsó útjukon a növényevők. Szobrászkéz ökölben estig, majd hajnalig. Az elkóborló,Tovább…

R. ma reggel elcsúszott egy csigán, amely a nedves idő miatt a járdán keresett menedéket. R. majdnem el is esett, s a közjáték valahogy egészen elrontotta a napját, innentől kezdve semmi sem sikerült: az irodában kilöttyent a reggeli kávé, a fontos ügyfél tíz percet késett a fontos tárgyalásról, hazaindulván sorTovább…

“Az ember semmi más, mint amivé önmagát teszi.” /Sartre/   A hetvenes évek végén, másodéves főiskolás koromban, két szemeszteren át tanultam filozófiát Koch József tanár úrnál, aki már kezdetben  másnak  mutatkozott,  mint  kollégája, Hajdú  elvtárs,  a  marxista  ördögűző.  Kochról akkoriban  csak  annyit  lehetett  tudni,  hogy németszakos tanár, és kizárólag csakTovább…

– Nézd csak, útközben ezt találtam neked. – Egy gesztenye? – Igen, állt az iskola sarkánál egy öreg vadgesztenyefa, alatta a fűben egy csomó lehullott gesztenyével. Ez az egy valahogy kitűnt a többi közül. Pedig elhiheted, az én magasságomból nézve elég egyformák. Mintha azt kérte volna: vigyél magaddal a kislányodnak.Tovább…

(1) Mint lécet a sáros földbe, éjvízi versembe úgy szúrtam azt a földmérő-motívumot a dolgos kézből kihullott eszközökről. Persze, valaha K-éi lehettek, de róla egy szót se többet, ő egy efféle versből mindenképp kihagyandó. De hát, ha így is teszek – ő, e század földmérői közt első, menthetetlenül benne van.Tovább…

A szomszéd kakasát fejbe lövöm egyszer, az tuti, hajnal óta pofázik a rekedt hangján, hogy nem bír elcsendesedni. Nincs mit csodálni ezen, hát a gazdája is akkora barom, mint a kakasa, mert az meg reggel-este a fát hasogatja, senki nem érti, minek az a sok hasáb, hát több évre valóTovább…

nincs szó, mit Isten hallana, akár a kerti almafa, villámodtól kiégek, emlékemben még felpezseg, ha ágam néha megremeg, hogyan nyüszít a lélek, sorsom halomba rakhatom, nincs, hol fejem lehajthatom, már csended sem vigyáz rám, bűneimtől feloldalak, megvárlak, hogy elhagyjalak, s rád leljek fényben, árván, s míg megszegem volt eskümet, aTovább…

Ahogy a méltóság belehalványodik a döntő pillanatokba, látod határát keretednek, kifelé sújtod úgy a választ, hogy azt nyújtsad, aki vagy, akiért szeretnek. Még gabalyodnak a szálak, még a csomót ránthatná valódi lábad, hogy várjad a választ, hogy az légy, akiből szeretnek. Oldalra taszít az érintés, minek csomóját, az abszurditás tétovaságaTovább…