esténként sírni hallom az erdőket a törzset eleresztik a gyökerek de a reccsenések összenőnek a kerek lombok is megérintik a felhőket a fák nem gyökereken állnak furcsa imbolygó lábakon a földet átjárja valami nevesincs fájdalom csönd ropog az ágakon egy folytatólagos rémálom az ébrenlét amikor az esőtől nedves fákat mégTovább…

  arra ébredtem az ereszen borsónyi jégdarabok neszeznek a kertet kisebb özönvíz lepi el kinéztem láttam a fák is megsemmisülésbe törölköznek hófehér villám hasította át a dimenziót a macska is fölnyivákolt alul fölül és középen is izzót az éjszaka mint egy hirtelen kivilágított sikátor meg kellett nézzem hajnal kettőre jártTovább…

egész véletlenül jártam arra fű fa néhány bokor az út porából kiemelkedő házak téglalapja melyekre zongoraként simul a futózápor is összemosódik a felsőbb tehetetlenséggel egyetlen üvegablakot figyeltem máskor rajta nem egy naplemente ég el most árnyékszilánk egy hatalmas prizmából befelé nyíló végtelen sikátor és fölszámolták magukat a jelen tükröződései egyTovább…

úgy vettem észre hogy eltűntek a földről a top joyos kupakok néha találok a földön egy sáros üzenetet a késői nyárból hogy válaszd a boldogságot vagy tegyél valamit önmagadért ma például tíz percig figyelték ahogy kapartam ki az egyik kupakból a sarat alatta a felirat épen maradt olyan szakértelemmel csináltamTovább…

egy tulipán összezárt feje az esték menedékhelye ilyenkor a bibe lehet a virág szíve finoman megrázkódik ha a fej össze van csukva majd leesik az a sok rózsaszín csuklya a sziromhasadásban bontja ki magát a szeretet a vízben a szár egy-egy megüresedett keresztet formáz meg az asztallapját is megkarcolják olyanTovább…

éjszaka ezerszer pittyegett mint mikor sms-t kapok de nem mutatta a telefon hogy bárki keresett volna a lepedő fodra lett dallamvonala a nem is volt keresésnek gondoltam ilyenek voltak Odüsszeusznál a szirének átfordultam a másik oldalra zárt szememben a fény is elkorhadt erősebbnek véltem a zajokat vörös tengerként mossa elTovább…

egy-egy égve hagyott utcalámpa fénye még megkettőzi bágyadt aranyát mintha 100 évet ugranék hátra ragyog föl hajnaltájt a pocsolyákban a vöröses láng a pokol tölcsértorkolatát vagy talán elgurult gyémánt az alkony már nem is vörös halvány rózsaszínjén pislákol a fölkelő horizont úgy ragyog derékig érő fény őrzi egy elérhetetlen istenTovább…

a hullámokat kék mellénnyé gyűrve öltözött ünneplőbe a Káli-medence kicsivel messzebb a sás zörgése emlékeztetett egy gyönge földrengésre még mind remegett amikor a vihar a földeket is föltépte és a Fekete hegyen víz csöpögött az aljnövényzetre mégis a homokbánya sebhelye a felvidék tenyerén ez a sápadt homlok juttatta eszembe ilyenTovább…

azt hittem ilyenkor tiszta az agy az ébredés legsötétebb óráiban klimaxolnak az utcalámpák nem marad más néhány ócska felvillanás mint a föltámadás utolsó reménye az mégiscsak más mintha izzó gyöngyként szikrázna az összes lámpa és isten keze lógna abba a sárga fénymosásba valamit le kéne szednie a lámpatestek kigyúlt vasfejérőlTovább…

az őszből letört egy ág hogy ennyi a világ két fehér kutya ugatásba temette a puffanást valami fönnakadt a levélszitán és a levegőt szűrte meg ez az aranyszínű áramlás még visszafordultak a gazdák vagy a november nyomásának engedett a póráz két fehér kutya szimatolt a lábamnál mintha előre érezné aTovább…