az éjszaka is hallgatag filmterem a fák zörögnek mint lehajtott székek a törzsek erdővé szakítása is sikertelen a fa a terebélyesedő erdőnek állít torzképet és gyökerei megmerevedett rohamléptek amikor váratlan mégis feloldanak minden tilalmat épp nyakig ülünk a kiűzetésben a the end viszonylagos felirat olyan is van hogy isten hallgatTovább…

ágról-ágra száll én küszöbtől sarokig úgy élek mint a kis rigó idős falomb a szobám ahová behúzódva minden törzsben kibomolott egy évmillió ha ismét szabad leszek enyém a nyár, a fény, a friss levegő a földön minden gyógyult fűszál homlokán egy harmatcsöppnyi tenger magamba csipek és a fájdalom megtelik tövisekkel.Tovább…

a gyöngyhajú lányt játszotta a Scorpions átirata lehetett inkább az üvegcsarnokkal szemben ült másnap vettem észre hogy eltűnt a hajkefe a táskámból pont szemben álltam vele a szemem összekente egy könnycsepp három éve voltam utoljára szerelmes arra a fekete ruhás nőre emlékeztettem a nyugatinál ezeréves vagy nincs is kora aTovább…

meg kell hallani itt a csöndet ahogy a fűszálak csörögnek és talpig fehér gyászban hervad a gyöngyvirág a hó alatt szunnyadó tavaszi tájat a halkuló partitúrákat ahol húrként feszül a törzs és a gallyakkal utolsót roppan a szélhegedű a zene mögött a gyérülő réteket az elvesztett lombot a bokros füstötTovább…

hó helyett örülni kéne a sárnak csupasz faágak kaszálnak semmibe tárt angyalszárnyak szürke az aszfalt a léptek kongása visszhangos vasárnapi hozsánna nem szent profán ez a csengés a holt fák gyökerét még megsimítja a teremtés két ág riadva konyul össze a holt fák törékeny szárnyait isten mozdítja meg hátha kétTovább…

az ég közepén hatalmas sárga lámpa gyullad föl a fény telepátiája és beragyogja azt a hosszú hófehér szőnyeget amin az ősz lépeget ezt az isteni szelídséget ahogy hangtalan repednek meg fellegek és a magasság vékonyodó homlokára tűzi az esőcseppeket hogy a fák nyakára láncot fűzzenek ezek az ezüstszínű októberek mindigTovább…

minden reggel úgy ébredsz elveszíted az álmodat valami amit megfoghatsz az a fél pár lyukas zokni az éjszaka abba is belebújt az ég széle vagy a szekrényhez koccanó sarkad a legmázsásabb bútordarab a száj ahonnan elköltöztek a szavak az űr aminek odaadhatod magad minden reggel úgy ébredsz a fény vagyTovább…

esténként sírni hallom az erdőket a törzset eleresztik a gyökerek de a reccsenések összenőnek a kerek lombok is megérintik a felhőket a fák nem gyökereken állnak furcsa imbolygó lábakon a földet átjárja valami nevesincs fájdalom csönd ropog az ágakon egy folytatólagos rémálom az ébrenlét amikor az esőtől nedves fákat mégTovább…

  arra ébredtem az ereszen borsónyi jégdarabok neszeznek a kertet kisebb özönvíz lepi el kinéztem láttam a fák is megsemmisülésbe törölköznek hófehér villám hasította át a dimenziót a macska is fölnyivákolt alul fölül és középen is izzót az éjszaka mint egy hirtelen kivilágított sikátor meg kellett nézzem hajnal kettőre jártTovább…

egész véletlenül jártam arra fű fa néhány bokor az út porából kiemelkedő házak téglalapja melyekre zongoraként simul a futózápor is összemosódik a felsőbb tehetetlenséggel egyetlen üvegablakot figyeltem máskor rajta nem egy naplemente ég el most árnyékszilánk egy hatalmas prizmából befelé nyíló végtelen sikátor és fölszámolták magukat a jelen tükröződései egyTovább…