kitakaróztam pedig a paplan alatt lábamhoz simultak a menekülő útvonalak ahogy az ember ösztönösen védekezni kezd elkezdtem keresni a kezed hogy a test körül az a hófehér keret ad majd menedéket az ágy mellett egy fölborult üveg és a kispárna szélek fehérebb tollakat eresztettek szélnek mint a decemberi hópelyhek letapostamTovább…

az éjszaka is hallgatag filmterem a fák zörögnek mint lehajtott székek a törzsek erdővé szakítása is sikertelen a fa a terebélyesedő erdőnek állít torzképet és gyökerei megmerevedett rohamléptek amikor váratlan mégis feloldanak minden tilalmat épp nyakig ülünk a kiűzetésben a the end viszonylagos felirat olyan is van hogy isten hallgatTovább…

ágról-ágra száll én küszöbtől sarokig úgy élek mint a kis rigó idős falomb a szobám ahová behúzódva minden törzsben kibomolott egy évmillió ha ismét szabad leszek enyém a nyár, a fény, a friss levegő a földön minden gyógyult fűszál homlokán egy harmatcsöppnyi tenger magamba csipek és a fájdalom megtelik tövisekkel.Tovább…

a gyöngyhajú lányt játszotta a Scorpions átirata lehetett inkább az üvegcsarnokkal szemben ült másnap vettem észre hogy eltűnt a hajkefe a táskámból pont szemben álltam vele a szemem összekente egy könnycsepp három éve voltam utoljára szerelmes arra a fekete ruhás nőre emlékeztettem a nyugatinál ezeréves vagy nincs is kora aTovább…

meg kell hallani itt a csöndet ahogy a fűszálak csörögnek és talpig fehér gyászban hervad a gyöngyvirág a hó alatt szunnyadó tavaszi tájat a halkuló partitúrákat ahol húrként feszül a törzs és a gallyakkal utolsót roppan a szélhegedű a zene mögött a gyérülő réteket az elvesztett lombot a bokros füstötTovább…

hó helyett örülni kéne a sárnak csupasz faágak kaszálnak semmibe tárt angyalszárnyak szürke az aszfalt a léptek kongása visszhangos vasárnapi hozsánna nem szent profán ez a csengés a holt fák gyökerét még megsimítja a teremtés két ág riadva konyul össze a holt fák törékeny szárnyait isten mozdítja meg hátha kétTovább…

az ég közepén hatalmas sárga lámpa gyullad föl a fény telepátiája és beragyogja azt a hosszú hófehér szőnyeget amin az ősz lépeget ezt az isteni szelídséget ahogy hangtalan repednek meg fellegek és a magasság vékonyodó homlokára tűzi az esőcseppeket hogy a fák nyakára láncot fűzzenek ezek az ezüstszínű októberek mindigTovább…

minden reggel úgy ébredsz elveszíted az álmodat valami amit megfoghatsz az a fél pár lyukas zokni az éjszaka abba is belebújt az ég széle vagy a szekrényhez koccanó sarkad a legmázsásabb bútordarab a száj ahonnan elköltöztek a szavak az űr aminek odaadhatod magad minden reggel úgy ébredsz a fény vagyTovább…

esténként sírni hallom az erdőket a törzset eleresztik a gyökerek de a reccsenések összenőnek a kerek lombok is megérintik a felhőket a fák nem gyökereken állnak furcsa imbolygó lábakon a földet átjárja valami nevesincs fájdalom csönd ropog az ágakon egy folytatólagos rémálom az ébrenlét amikor az esőtől nedves fákat mégTovább…

  arra ébredtem az ereszen borsónyi jégdarabok neszeznek a kertet kisebb özönvíz lepi el kinéztem láttam a fák is megsemmisülésbe törölköznek hófehér villám hasította át a dimenziót a macska is fölnyivákolt alul fölül és középen is izzót az éjszaka mint egy hirtelen kivilágított sikátor meg kellett nézzem hajnal kettőre jártTovább…