A szállóra eljött megint az Öreg, májfoltos kezében műanyagpohár, suttogják, ő, aki a fiát keresi, s ő miatta olykor visszajár. Fehér szakálla van, loboncos haja, nem láthatsz rajta különlegest, bakancsát a vaságy mellé teszi, s elnyugszik, hogyha leszáll az est. Mondják azt is, hogy mindenható, hogy ő lesz, aki mindenkinTovább…

A belső mosoly nem beszél, csak szavak nélkül simogat, biztat, melegít, benned él, szívdobogással támogat, a belső mosoly jó meleg, jut másnak is, sosem fogy el, mindvégig ott marad veled, amíg lélegzel, nem hagy el, a belső mosoly ellazít, végigvezet az életen, minden kötelet elszakít, ha fojtogat a félelem, aTovább…

Mi már nem használhatunk feleslegesen vizet, ezért csak a nyálunkkal tisztálkodunk. Evés után, miután mindenki megtörli a száját és egyéb testnyílásait, az evőeszközöket sem mossuk el, a villákkal a gyerekek a porba rajzolják kiszáradt tavaink hullámait. Éjszakánként egy olyan vidékről álmodunk, ahol felrázott dunyhaként dagad a tenger, és az égTovább…

A kávézó nyitott felső teraszát választottam. Úgy ültem le, hogy az óceánra nézzek, ő meg velem szemben legyen. Az óceán minden irányból körülvette arcát. Ez volt portréjának háttere. A hatalmas kék erősen hullámzott, és nagy fehér habokat vert fel a levegőbe. Ezt odalent nem láttuk ilyen tisztán, mikor a parton,Tovább…

A legjobb, ami egy emberrel történhet, hogy elveszíti az emlékezetét. Emlékezni annyi, mint szembenézni a múlttal, ami kötelez. A múlt fáj. Az emlékezet – felelősségvállalás. És én ezt nem akarom… Tizenhárom éves koromig próbáltam meg elhitetni a világgal, és magammal, hogy nálunk minden rendben van otthon. Mi voltunk a környékenTovább…

Ha a költő olyan szerencsés, hogy, mint mostanság, megöregszik, álltó nap vizslatja a testit: hol, mi szúr, ijedezve szemléz, s rögtön verset babrál bajáról, nem a köznek, csak unt magának, elfojtva a közlési vágyat, nyűgével morgolódva rámol. Készülve rakosgatja bugyrát, ne legyen gond, ha jön a mentő, de ha késik,Tovább…

Limerick-lánc-részlet Volt egy had-ír posztja ordonánc, zeneszó kezén, mint a kard-tánc. Orgonát foga közt ¬ ¬- úsztatta a hangközt, így jut túlpartra, mint orgonánc. Szövött víz-hangból katedrálist, káromkodásból bugyellárist vacogva, csodapók. Bugyellár mondhatnók, vagy hogy: pénzgyűjtő kelta artiszt. Mi ne győznénk, hiszen bugyellár a bugyli fricskánk, bár l’art pour l’art.Tovább…

Arcodon mintha a fényes csönd ütött volna örök tanyát. Hiába próbáltam előadásaid alatt nedvesen úszó szemedben felfedezni az ihlető nőt, azt az embert, akitől a költő remélhette elűzi a gyászt majd a szívéről.[1] Attila halála – öngyilkossága, balesete? – megakadályozta, hogy asszonya legyél. Ezért vigasztalódtál egy másik költővel? Tudjuk GyulaTovább…

Kopogni kezd az ősz: Benyit majd. Nincs menekvés. A part is megpihent. Alábbhagyott a pezsgés. Sminkel a nyár. Már sárga festékért lót a szín. Nagy csönd mereng a fecskék vak villanydrótjain. A nád, mint sereg szálfa, még issza a vizet. Belepusztult a nyárba. Most napfényért fizet. Sugárba kötve csokrát, mégTovább…

Egy napon lefekszem kertem közepére hagyom, nőjjenek a fák, sokasodjanak a gyomok, túlérett gyümölcsök illatára masírozzanak hangyacsapatok, merészkedjenek elő izgatott pelék, bundájukat fényesítve, paradicsomtövek,  muskátli levelek illatára rajzolják be csigák  a kertet lepjék el a rózsát, liliomot, levendulát, szitakötők, méhek, katicák , üljenek terített asztalhoz s üzenem, hagyjanak helyet aTovább…