Jó ideje már, hogy mellékhatásként kezelnek ott fönt az égiek. Önfejű daccal, tíz éves koromtól, kicsorbult mesékben nem hiszek. “Majd virul az élet, eljön a jóság.” Hallottam mindig e szép mesét, de amerre néztem, akikkel éltem, csak ették a kínok kenyerét. Csorbult életben a mese is csorba, a bizakodás márTovább…

Örökkön velem Az elhalkuló világ most fülemre csendesül, az Isten leül mellém, hogy ne legyek egyedül. Bágyadt, borús este van, egy szellőcske rám nevet, s újra dobogni érzem az elcsitult szívedet. Megremeg egy zöld levél a nyárfa felső ágán, megborzong egy vén lélek az érzelmek vad táncán. Mint zabolátlan folyó,Tovább…

Látod, felettünk a kormos ég kacsintó szembogara villog. Körülölel a végtelenség, s mint egy radírozhatatlan billog, mindenütt a megújulás csillog. A perc békén adja át helyét az őt követő gyermekének. A fa bőre kinövi hegét, s amíg a gyökerek nedvet kérnek, az ágak virágot hozva élnek. A források vérüket ontva,Tovább…

Megtört a fény a glóriád körül, sok árnyember most épp ennek örül. A foltok mentén gyülekeznek már, mind denevér, hisz vérszívásra vár. A lélek önző, kapzsi, folyton kér, szép glóriádnak sugarából él. Szentelt ostyaként falják fel szavad, s a templomodból semmi sem marad. Ne tűrd, ne adj, hisz nem TeTovább…

Téli dal Hó hátán járunk, napsütést várunk,éltetőt,friss, üde erdőt, madárcsicsergőt,ébredőt.Rügyező fákat, zöldellő ágat,bódítót,illatos rózsát, szirmának csókját,gyógyítót.Reszket a pázsit, fény után ásítéhesen,jég ül a selymén, bánat a kelyhén,vészesen.December mérge, deres a kérge,hódít már,fagyot lehel ránk, lila lesz orcánk,s hó szitál.Szobánkba búvunk, kardigánt húzunkgondosan,Tavaszt remélünk, meleget kérünkmorcosan. * Csak így tudok LemondanékTovább…

Nélküled Nézd, a fák élénkzöld lombjain feltűrt ingujjú szellő zongorázik, meztelenre vetkőzött a nyár, a lelkem mégis fázik. Valami nincs, valami fáj, valami őrülten hiányzik. Kövérre hízik minden percem, mégsem dajkálom őket, unottan kísérem sírba az elmenőket, hogy szenvtelen, fásult arccal fogadhassam az érkezőket. Hiába pumpál újult vért az élet,Tovább…

A fátum árnyékában 1 Sétára hív a szendergő utca, bársony a járda, s fönt selyem az ég, a csörtetés már álmát alussza, s a nappali fény is horkol már rég. Rőt kezű ősz simogatja hátam, levéltetem jajdul léptem alatt, elhalt évszakon tapos a lábam, szívembe mar a múló akarat. LigetTovább…

Aranyló lélekecseteddel 1 Ne fess elém boldogabb álmokat, koldulni indult a vak képzelet, hiány-szülte, dühöngő átkokat ne dajkáljon megértő, két kezed. Ne mondd, hogy minden télre jő tavasz, ha hervatagon halódik a táj, hűlő szívemre emlékhó havaz, zúzmarát visel a nyár-itta báj. Hol van a hit, mely fáklyaként lángolt, sTovább…

A ravatalnál akkor ott voltam én is, a megunt huszadik századot temettük. Volt pezsgő, zene és tűzijátékfény is, halálát vártuk, s a jövőt emlegettük. Száz hosszú év alatt ó, hányan pofozták, és hiába álmodott sok naiv álmot. Már tinédzser testét is tankok taposták, hogy felosszák újra a kiélt világot. FelnőttkorbaTovább…

Életfaltégláim repednek sorban, fénymázuk mattul, a habarcs is mállik, mit ifjonti erővel összehordtam, romba dől egy napon, s torlasszá válik. Rommá lészen, jaj, falam védereje, hol egykoron az eszme szaladt végig, gerince megrogy, meszes lesz az ere, az igét védő váram levitézlik. Kapuját a rozsda halálra marja, lőrésében a kilátásTovább…