– Mirának és mindenkinek, aki még hinni tud az őszinte, igaz emberi érzésekben – mintha a szerelem mint ha a féktelen boldogság beteljesül ebben a mélységben csak a csend csak az ámulat csak a béke él a szívekben mintha csak suttogó áradó halk imák mintha csak áhítat mintha idilli volnaTovább…

ha eljönnél nem tudom mit mondanék neked leírhatatlan reménytelen az élet itt káosz és sötétség ma a világ ura és valami könyörgő halálhangú erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka álmodom veled de hajnalra széthull az álom is halványul szép örök-mosolyod és hiábaTovább…

– Montázs – hangulataimból – Te, ki a földet, eget és vizeket ezüstös fényeddel óvod az időtlenségnek, és esténként újra gyújtod az ég lámpásait, hol csillagok őrzik az isteni holdfényt, miért borítottál fekete fátylat árva anyákra s férfiszívekre, kik hősként éltek és szeretni jöttek? Miféle átkozott világ ez, ahol aTovább…

Vagyok akár a Föld hátán ütemre forgó évszakok homokszem-létű ember gyermek anya és nő is úgy vagyok voltam bár májusra ébredő szivárvány – létcsoda lettem a forduló idővel ostoba perzselő nyári láz után vacogó faágtól jajongva búcsúzó haldokló falevél lapuló hant alatt rég halott madarak kísértetdala volt altatóm mozdultam kőTovább…

Ez már a tavasz, bár halkan pilinkél a hó, délután néha kipiroslik a Nap, és az is egy parányi vigasz, hogy hajnalban, bágyadt hangon ébresztőt fújnak az ablak alatt a pőre fákon ácsingó madarak, és a fagyos földben mocorgó gyökerekben újult nedv kereng, boldogan hordják az életírt a kis hajszálerek,Tovább…

Égi ösvény vár fölöttünk, csillagokhoz ér a táj, arra tartunk kézen-fogva, ahol együtt égnek el – a szürke alkonyt ha bejárták – mind, a hamis földi játszmák, az álnokság és rettegés, s én kivilágos-virradattól termékeny, szép csendben várom, amíg a fény felderül a szétolvadó jégidőből, s mellettem majd ott lebegsz,Tovább…

Ha már csak halványan élnek a fahéjillatú, vége-nincs, beszédes mosolyoktól fényes, világmegváltó esték, mikor még végérvényesnek hitt kiábrándulásaink sem tudtak lehúzni az agyagos földig, és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal vallottuk meg a fenyőillatban, az ünnepi asztal körött, csalódásainkon át is megérlelődött, újjászülető szerelmeink, hazugságaink legfeljebb apró, kegyes füllentések, könnyű röptűTovább…

valószerűtlen már hiába várom azt a magasztos pillanatot amikor újra bekopogtathatok és te kendőzetlen örömmel nyitsz ajtót a sápadt fényben felragyog valószerűtlenül szép mosolyod és olyan félreérthetetlenül őszintén dermed arcodra a csodálkozás az a boldog gyermeki ámulat mintha egy kartonból kivágott marionett-játékosként lépnél pódiumra aki életre kélve feltárja végre titkoltTovább…

Apám szerelmei – illatos, őszi fák, vigyázzátok csendben aranyló álmát! Legyetek büszkék, ahogyan ő is hódolattal volt az erdők felé, amíg el nem hívta az ég a végső úton, a fény felé. Állok az emlékek között hosszan, jó ez a békesség, őszi fák! Könnyezve nézek a tompuló fénybe, csókot lehelekTovább…

fakuló fényképen születik újjá tűnt mosolyod a régi kertben állsz a szelíden lehajló megcsontosodott törzsű fák között és ez a mosoly felülírja az örökül hagyott bánatot a lombokon átsuhannak itt felejtett múlhatatlan tegnapok a néma házban élni kezdenek rég-volt gyönyörű dallamok a mennybolt kristályüvegén tükröződő végtelen hajnal felragyog újra megcsillannakTovább…