Norsen Edömér, aki úgy nézett ki, mint egy hazánkba szakadt, megtermett viking harcos, rezsicsökkentésileg lekapcsolta a villanyt, a kölyök egy darabig nyavalygott, de amikor apja odavágta, hogy aki tud, az sötétben is tud, elhallgatott; Döme, te már sötétben sem, nyihogott szemérmetlenül Norsenné, született Pogácsás Aranka. Norsen nem reagált, azon gondolkodott,Tovább…

– Te egy büdös köcsög vagy – vágta Kaparcsi Gerzson arcába Mojzli, a hentes, aki – egy henteshez méltatlanul – nem nyomott többet hatvan kilónál. Igenis, egy hentes legyen tagbaszakadt, szép, nagy marha ember, aki elbír a marhákkal, de mindezt nem árulta el neki, csak megkérdezte tőle, hol a szájmaszkja,Tovább…

A tavasz önfeledten szaladgált a fák csupasz ágai, duzzadt rügyei között, mindenkire rámosolygott; az idős férfi élvezte a napsütést, vénnek érezte magát, pedig még be sem töltötte a hatvanat, nyugalmazott gimnáziumi tanár, infarktus után, a szíve olyan, akár a kő, mindig letörik belőle egy darab, de már nem érez semmit.Tovább…

Hosszasan nézegette kezeit, úgy tűnt, mintha megvastagodtak volna ujjai. Az öregség, igen, ő lehet a felbujtó; azt mondják, minél idősebb az ember, annál bölcsebb (és annál csúnyább!, vágta rá azonnal); nem ízlett neki a sütemény, pedig látszólag kívánatos cukrászremeknek tűnt. Már a szépségben sem lehet bízni. Egy maszatos arcú kölyökTovább…

Egyedül sétált a kiállító teremben, nem akart senkivel sem beszélgetni, egy-egy udvarias köszönésen kívül nem akart többet. Dani tehetséges fotós volt, nemcsak szeme, de szíve és esze is volt a fényképezőgép kezeléséhez. Állami gondozása megszűnt, munkát keresett, a portás be sem engedte, a kapu előtt találkoztak, a fiú egy kismacskátTovább…

Zavarta a hideg, fehér fény. Fázott, a műtőben hideg volt. Csukva tartotta szemét, nem akart látni semmit. – Számoljon tíztől visszafelé – hajolt fölé zöld maszkjában az orvos. – Rendben lesz minden. Persze, rendben lesz minden. Hogyne lenne! Persze. Tíz… Az ember mindig a szüleiben csalódik először. Van az aTovább…

Hat óra lehetett, a délután révetegen és unalmasan csordogált végig az idő uszályába kapaszkodva. Teljesen pépesre törte össze a fokhagymát, a fagyasztott afrikai harcsa szeleteket – melyeket már délelőtt előhorgászott a fagyasztószekrényből – megsózta, megborsozta, aztán vastagon megkente foghagyma krémmel, melynek illata egészen mélyen gomolygott a tüdőhólyagocskáiban, ám előtte önfeledtTovább…

Észrevétlenül érkezett a szorongás, hirtelen ott termett a gyomra körül és a szokásos körjáratba fogott. Ismerősként üdvözölte, de a szokásos émelygésről most nem akart tudomást venni. Élete első önálló kiállításán nem lehet rosszul. Elátkozta magát, amiért engedett a felkérésnek. Nem vagyok művész, nem vagyok művész, hajtogatta magában konokul, pedig legalábbTovább…

Másfél órája ácsorgott a szék tetején, egyetlen apró bugyiban, elöl szétgombolt ingben. Már átesett az első kiabáláson, az első síráson, az első kétségbeesésen, tudta, nem hallja őt senki, a forgalmas főút járműáradatának csörgése, pöfögése, a békebeli ház vastag falai felfalták a hangját. Pedig olyan szépen indult minden, tetszett neki aTovább…

– Negyed kenyér – suttogta boldogan és elmosolyodott –, köszönöm, Istenem. Még nem is száraz. És van itt sült hús is, alufóliában. Fokhagymás. Csodálatos ez a nap. Eszem, utána lemegyek a Dunához, megfürdök. Már szagom van. A nadrágomat is ki kell mosnom, meg az ingemet. Szépen süt a Nap, délutánraTovább…