Hosszasan nézegette kezeit, úgy tűnt, mintha megvastagodtak volna ujjai. Az öregség, igen, ő lehet a felbujtó; azt mondják, minél idősebb az ember, annál bölcsebb (és annál csúnyább!, vágta rá azonnal); nem ízlett neki a sütemény, pedig látszólag kívánatos cukrászremeknek tűnt. Már a szépségben sem lehet bízni. Egy maszatos arcú kölyökTovább…

Egyedül sétált a kiállító teremben, nem akart senkivel sem beszélgetni, egy-egy udvarias köszönésen kívül nem akart többet. Dani tehetséges fotós volt, nemcsak szeme, de szíve és esze is volt a fényképezőgép kezeléséhez. Állami gondozása megszűnt, munkát keresett, a portás be sem engedte, a kapu előtt találkoztak, a fiú egy kismacskátTovább…

Zavarta a hideg, fehér fény. Fázott, a műtőben hideg volt. Csukva tartotta szemét, nem akart látni semmit. – Számoljon tíztől visszafelé – hajolt fölé zöld maszkjában az orvos. – Rendben lesz minden. Persze, rendben lesz minden. Hogyne lenne! Persze. Tíz… Az ember mindig a szüleiben csalódik először. Van az aTovább…

Hat óra lehetett, a délután révetegen és unalmasan csordogált végig az idő uszályába kapaszkodva. Teljesen pépesre törte össze a fokhagymát, a fagyasztott afrikai harcsa szeleteket – melyeket már délelőtt előhorgászott a fagyasztószekrényből – megsózta, megborsozta, aztán vastagon megkente foghagyma krémmel, melynek illata egészen mélyen gomolygott a tüdőhólyagocskáiban, ám előtte önfeledtTovább…

Észrevétlenül érkezett a szorongás, hirtelen ott termett a gyomra körül és a szokásos körjáratba fogott. Ismerősként üdvözölte, de a szokásos émelygésről most nem akart tudomást venni. Élete első önálló kiállításán nem lehet rosszul. Elátkozta magát, amiért engedett a felkérésnek. Nem vagyok művész, nem vagyok művész, hajtogatta magában konokul, pedig legalábbTovább…

Másfél órája ácsorgott a szék tetején, egyetlen apró bugyiban, elöl szétgombolt ingben. Már átesett az első kiabáláson, az első síráson, az első kétségbeesésen, tudta, nem hallja őt senki, a forgalmas főút járműáradatának csörgése, pöfögése, a békebeli ház vastag falai felfalták a hangját. Pedig olyan szépen indult minden, tetszett neki aTovább…

– Negyed kenyér – suttogta boldogan és elmosolyodott –, köszönöm, Istenem. Még nem is száraz. És van itt sült hús is, alufóliában. Fokhagymás. Csodálatos ez a nap. Eszem, utána lemegyek a Dunához, megfürdök. Már szagom van. A nadrágomat is ki kell mosnom, meg az ingemet. Szépen süt a Nap, délutánraTovább…

Katkovics Rozália sokáig szöszmötölt a zárral, a kulcs sehogyan sem akarta elfordítani a zárnyelvet, míg többszöri próbálkozás után hangos kattanással mégis megadta magát. A plébánia hűvös levegője jól esett az öregasszonynak, a hosszú tél után rögtön a nyár zuhant az emberek nyakába, harminc fokkal, porral, égető napsütéssel. – Feje tetejéreTovább…

Olasz tésztát készített (fontosak az emlékek), kifőzte a spagettit, elkészítette a darálthúsból a paradicsomos alapot, füstölt szalonnát kockázott fel és sovány sonkát, olajban megpirította, megpárolta az apró kínai gombafejeket. Rétegesen rakta be a tepsibe, gondosan eligazgatva a renitensen tekergőző spagettiszálakat. Legyen minden tökéletes. Vastagon megszórta a tetejét reszelt sajttal, betoltaTovább…

Mindenki oly bölcs és megfontolt, nekem nincs megfelelési kényszerem, titokzatos az éj, vigyorog a Hold – csak furcsa késztetések és érthetetlen indíttatások hevenyésznek a mérlegen. Ami élő, mindent felfal, ami mozdulatlan, már holt – élet híján minden mondat alaktalan és helytelen. *Első közlés