Mezítlábas ez a járvány, homokká hullt szobor márvány, tapogatjuk homlokunkat, ezen már a semmi múlhat, vagy mi megyünk, vagy ők visznek, ha befogtak, nem erisztnek, a koporsó bádog, zörög, ha elindul, aki nyögött, csendben tűri a furcsa zajt, nem belőle, nem onnan hajt, aki tolja, csoszog, sánta, temetőbe társa várja.Tovább…

Nem kaptál kölcsönt, mégis vagy adós, az ilyen balfék mindenütt kapós, ha baj van vele, csihadj, leintik, így volt ez eddig, így lesz ez mindig, ha nem tanultad meg, megtanulod, vagy te szegény és méretes tulok, de hát mit csinálj, erre neveltek, kik Dózsa trónjánál szerepeltek, melegítették a tüzes fogót,Tovább…

Bűnhődünk mind, a legártatlanabb is, mert eszünk, alszunk, levegőt veszünk, vétkünk születéstől nőtt, nő velünk (ordítok, úgy fáj! – istenem, te halkíts!) Az út elfogyott, bűn dúl, jó kihalt itt, bűn és remény annyiféle – letűnt, s nincs kinek mutogatni a sebünk – vállalt mellett pusztít a szende balhit. Minden,Tovább…

A vers sosincs kész, kell fúrni-faragni, hogy költője kedvére alakuljon: doboljon, ne legyen a rím se talmi, gondolat se kerengjen unos-unton. És amikor késznek látszana végre, érzi az ember: a kényszer bicsaklik, s próbálkozik: melyik tagot cserélje, s bár titkolná, az izzadság kiszaglik. Könnyűnek látszik ez, de lelki járom, azTovább…

Csönd bóbiskol furcsa homályban az összeroskadó hodályban, nehéz árnyék lóg a gerendán, itt az ijedt félelem elszánt. A huzat csapkodja a lécet, mint a kajla ajtón belépett, fény cikkan át, mint villa fecske, semmi se jön itt egyenesbe. A sarokban elfúlva sírtam, gyógyszert lelve e gyermek-írban, remélve, minden helyre zöttyen,Tovább…

Ez a világ, ilyen állapotok adattak itt élni, ha élni hagynak, tovább gondolható torz gondolatnak, kételynek s munkának, ha dolgozok. Magam így kell formálnom,boldogot hazudni,elfogadva, amit adnak, keresni fényt kavics árva szavaknak, s hinni, lehet lelkes a megszokott. Kérdés, ha szólok, kit képviselek? Használ az önjelölt-képviselet, ha mit eszünk ,felöltünk,Tovább…

Az emberéletnek legelején sötét anyaméhbe jutottam önhibámon kívül én,nyűtt szegény. Riogatott veszély ezernyi ottan, támadt szülőmre,s vele énfelém, pedig embernek csak magzatnyi voltam. Világra taszítva lettem szerény, okkal, mert sűrű lelencbe soroltan, ahol nem élni-halni volt erény. Tűrjenek ,gyűlöletbe igazoltam, verődtem-sose isten tenyerén, otthon találtam magam a bajokban. Korán ráébredtem:sorsomTovább…

Ha nem közelg komor apokalipszis, a bűnnel el lehet számolni itt is: bocsánatos kedvezményt kap, ki aljas –  jelzést, ha gonosz vagy is, nyugton alhass. Így a feltámadást könnyű tagadni, kiváltságos vétkekben megmaradni, s ki mást vall, lentebb áll, kizsigerelni, az igazságot karámba terelni. Előírni, az élet itt mennyit adjon,Tovább…

Szipákolgat a kehes este, Olyan elesett, alig lépeget, Rózsaszirmon vándorméh kéreget, billegve, magányát legyevze. Szél fésülködik a fenyőkön, lábát hűti az ijedt pocsolyán: készül aludni idejekorán lila éj-felhőkből előjön. Egy elzuhant bogár kalimpál, zirreg körötte megtört levegő, átzöttyen, szállni nincs benne erő, a sovány pók fölötte himbál. Messziről egy csillagTovább…

Volt szerelmek pernyéje,korma hullong,elkenődik a szívemen. Emlékszem lázra, gyors habokra, s a csöndre. mikor a neved lihegem. Már nem gyúl, mi szép volt a szépben, s időbe keverten veled sodort. Nem fáj, hogy csalódtam, reméltem, mert ha elhagytál, találtam donort. Más szemét megláttam szemedben, behelyettesítőn lobbant a vágy. Ifjan,ki szeretett,Tovább…