Csak a fülemben motoszkáló zúgást hallom. Semmi mást. Őrjítő ez a véget nem érő hangzavar. Egy kórteremben ülök, az ágyamon, az ablak mellett. Nézem, ahogy esik az eső. Már nem hallom, ahogy az esőcseppek az üvegnek koppannak, csupán nyomaikat látom a felületen. Soha többé nem fogom már hallani őket. MozgásTovább…

Némaságot érzek – csend helyett. Hiába kérem az isteneket, és téged is, hiába kérlek, hideg az elefántcsontból épített test, nincs benne semmi élet, nincs benne semmi melegség. Várom, hogy meghalljam végre, jelzésed várom, hogy akarod azt, amit annyira szeretnék. Elefántcsont hűvösséged eltűnik örökre, és ami ivor, megszűnik egyszer, lehet belőleTovább…

Töredék …hiszem, hogy a messzeségből lépteimet ma is őrzi, s hogy a kezem kezévé válik, ha lekvárt készülök főzni, a derűm meg a nagyapámé, mikor drótra ül az első fecske, hiányzóim sokan vannak, halottam az nincsen egy se. * Insomnia Sötét is van, csend is van, mindhiába, a fejem, mintTovább…

A hajó hetek óta vesztegelt lehorgonyozva a korallzátony mellett, távol úti céljától. Még az sem lágyított a gondterhelt tengerészek ábrázatán, hogy a szokatlanul hosszúra nyúlt szélcsend után épp megjelentek az első fuvallatok, mivel a késedelemnél is jobban aggasztotta a őket a kapitány súlyos betegsége. A kórt, mely megtámadta, nem ismerteTovább…

Olykor hosszan hallgatok, már-már pazarlom a csendet, de találtam én ebben, valami földöntúli rendet, itt, a nagy zajok korában – mondhatnám józanságot, de tudom, ezt meg kell magyarázzam, hát megteszem: ittas mind, ki túllármázza az életet, s most biztos a szokásosat képzeled: egy deci a pohár mellé, egy deci bele…Tovább…

félek már nem tart sokáig melegen az ágy tested nyirkos hajnali föld felfelé törekszik belőle minden kukacok férgek nyüzsögnek benne bennük születsz majd újjá homlokod barázdált idegen táj ujjad vékony üvegsíp szádhoz emeled halk nyöszörgés hallik amitől hímzett takaródon kibomlanak a szálak és elhervadnak a virágok a szirmok alól egyTovább…

Valami különös csend feszül fölénk, sóhajos, igéző várakozás, s mint harsány, újszülött beteljesedés, elborít mindent a bíbor ragyogás. Szunnyadó lelkek eszmélnek fényre, fölrázva hosszan álmodók hadát, múlik az árvák néma szenvedése: balzsam az éteri hajnalhasadás. Vedli a szürkület árnyék-ruháját, omlik a földre a fényüzenet, enyhül a kín, ahogy árad azTovább…

Mint mínusz húszfokos keserű mesékben, arcomra fagynak azok az átlátszó buborékok, amelyeknek semmi funkciójuk nincsen egy mutatósra tervezett temetésen. Roncsolt kézzel dolgoznak rutinos látványtervezők. Hócsizmás gyászhuszárok orrában elfagy a fehér szőr. Élvezhetetlenül szemcsés a nagytotál. Az elvárások miatt páran még erőltetik a könnyeket, ekkor pattan meg nyakban az ideg. CsakTovább…

voltál olyan fáradt, hogy a parancsot kiadta a fej, de nem mozdult a láb, a kar, a test? hogy elérhetetlen távolságra került minden, volt veled úgy, hogy elhagyott az Isten? voltál olyan fáradt, hogy a mindegy is mindeggyé vált, hogy az akaratod a valóságtól hámlott, s hogy bőrcafatként hullott leTovább…

nekem nem kell a pénzetek még az sem kell hogy nézetek tudom nem is olvastatok a sorsom nem a sorsotok a “valóság” legyen közel a Múzsa úgyis térdepel és nem oltár előtt nem ám kocsmákban minden délután de a bakelit lemezen a múlt századból átüzen egy gyenge hang; (síri csendTovább…