Csattan ezüstös szép nevetésed szárnya a füstös kék köd alatt. Tó vize rebben víg kacagásra s arcom ránca simulva szaladt . # Kék dongó szárnyán szárnyaltam hajnalban. Fény omló árnyát láthattam alvatlan. Szétbomlón várt rád zárt ajkam, majd halkan, Rég volt jók álmát átadtam ajkadnak. # Ha fáradt szemmel pilláidraTovább…
Apróra vágott, összesodort az élet. Csendben szívom el. * elfogyott már minden bánat az ég könnyezik csak utánad lélekeső életerő ismeretlen tiszta jövő elfogyott már az utálat nincs könny, és nem bontok szárnyat jégtemető átölelő reménytelen rút szerető * Forró, édes hajadba sírnám minden kósza vágyamat. Beléd simulva, ölelve súgnám,Tovább…
Tárt ölelésed poklok kapuja, hívogatón a tűzbe taszítja fejem. Édesen ég, füstje bájos táncba kezd, vígan száll az éj zord köpenyén. Esti mesét sző boldog illatú pernye, örökre lecsukódik szemed, ha hallgatod. Megjött az álom, ahogy karod összefonódott nyakamon, ne engedd el többé kicsinyes indokokra hivatkozva. * Villanás volt csakTovább…
elhallgattam amikor megszólalt körülöttem néma és halottnak hitt nevetésedet idéző halk puha hűs üde szellő elmagyarázta a lágy kacagás csak az álca hogy elhihető álomként hazudozzon mindenféle szerelmet tudom hogy kinevetsz kinevethetsz s én elrepülök átok szíved elől * Teszem a dolgom. Engedem, hogy szeress. Megoldok mindent, hogy újra nevess.Tovább…
Vadregény az egész, pillants bárhová. Unalmas kalandok sürgetik, hogy mikor történik már az élet. Megnyugtató alázatra biztat Apa, Anya….a Biblia… Szürke biztonságod hallgatózik mindenhol, és közben eltelik, lejár, elmúlik, felnő, megváltozik. Becsapottként a “semmi ágát” kutatom, de már minden éltető dallam elhagyott. A reménytelenségbe vetett hitem a legnagyobb.
te titkosan virágzó édes, kimondhatatlan minduntalan hiányzó kísértesz száz alakban fordulj, nevess, hazudj csak én boldogan követlek bezáródott kapuknak zörgésében kereslek elmúlt, felejthetetlen hazug és csalfa álom izzadt, felnyílt szememben könnycsepptelen halálom * Nem belém voltál szerelmes, önmagadat szeretted bennem. Nem én kellettem neked, tükröm édes fénye, sugara csak… NemTovább…
De jó nektek “boldogok” kik tudtok hazudni, csalni, lopni és becsapni, eljátszani aztán lelépni, könnyűszívtelen. De jó nektek erőszakosok, ordibálhattok napestig irányíthattok, ameddig meg nem fáradtok, percekig a félelemben. De jó nektek középszerűek, százszázalékos bóvlit adtok, igyekezhettek, és kapartok, mégis tudhatjuk: ennyik vagytok! Megbocsátható! És nektek is jó, céltudatosok, kikTovább…
Sajnálom, hogy nem lehettem az, aki akartam lenni neked. A közelségedben még mindig hiszek. Élettelenül. Olthatatlanul szerettelek, úgy, ahogy a hajnal áttört fényeket. Beléd karolva felébresztelek. Haláltalanul. * a hátralevő összes boldogtalanság miatt nevetek * Holnaptalanul élek a múltban soha nem fogom megtalálni a helyem jelen vagyok, mint elkövetkezendő emlékekTovább…
Holnaptalanul élek a múltban soha nem fogom megtalálni a helyem jelen vagyok, mint elkövetkezendő emlékek és várom, hogy újra legyél… * Úgy halok meg, ahogy születtem. Öntudatlan és tehetetlen. Mezítelenül, ordibálva, akaratlanul és hiába. Szerettél? Kár! Mondhattad volna… S hallgattam volna naponta. Szerettelek? Á! Csak hazudtam… Mindenkit szerettem titokban. DeTovább…
Időtlenül beléd gabalyodtam. Őrjöngve eggyé szelídültünk, mint halk, gesztenyebarna folyosón sétáltam, úsztam szemed bogarában. Olvastam gondolataidban, láttam félelmeidet. Egyedül voltam veled, társas magány zárta rám a messzeséget. Szabadulni akartál. Leráztál, mint illetéktelen vízcseppet, de fényed felszárított, s páraként orrszőrcsillámaidon kapaszkodva jutottam el lényed rejtekébe. Akaratod ellenére. * Volttalanságod megfeszít, elTovább…