(“Mind meghalunk!”) 1. ,,Mind meghalunk… teriácát* végy!” -vigyorgott a hájas kalmár, s pestismaszkban jött érte húsvét péntek, a bűzhödt döghalál. ,,Még adj időt! – eladnám minden, harácsolt mocskos kincsemet… -de késő vinni bármit innen…, pokolba bolhás ingemet.” És vonta is már csontkezével, lágyék martan, hörgő kufárt, csengettyűzve húzta közszégyen, sTovább…

Csincses lányként sem álmodtam lovakról, se hercegről, ki lóháton szökell: hát el se jött, ki rózsaszirmokat szór, ki vaskezével mennyekig ölel. A részeges, vad Cayeux lett a mátkám, szerettem őt, ahogy csak nő imád. Ha ütlegelt, sorsáért bosszút állván, csodáltam én, és ittam borszagát. Harminc se múlt, s a májaTovább…

Messze jársz, de én csak álmodom. Égbe szállsz vén angyalszárnyakon. Hull a hó, fegyverben áll a tél: jó nap ez, hogy végre visszatérj! Angyalok útján, királyok útján visszavárlak ám! Angyalok könnye, királyok vére sorsunk csillagán. Hiányzol, adj rám is szárnyakat! Álom vagy Te, hajnalból hasadt. Messze jársz, és nem jössz,Tovább…

(Fellebbezésem margójára) Ha Teng a lélek éjről éjre, ha minden ébredés csoda, ha holt hitek hazug reménye nem mar sebet belé soha, úgy szabad lesz a Loges fia. Ki én volnék az ég alatt: egy hárompontos, csúf hiba. De pofámon nem lesz lakat. Én üvöltök a börtönökből, én gyóntatom aTovább…

(Fellebbezésem margójára) Ha Teng a lélek éjről éjre, ha minden ébredés csoda, ha holt hitek hazug reménye nem mar sebet belé soha, úgy szabad lesz a Loges fia. Ki én volnék az ég alatt: egy hárompontos, csúf hiba. De pofámon nem lesz lakat. Én üvöltök a börtönökből, én gyóntatom aTovább…

Az egy éjszakát kínok közt megélve, a varkocsát használva vánkosul, aludt Anyánk – horkolt Ügyek, a férje – mikor a Sólyom szárnya ráborult, hogy álmot lásson, ködszaggató hajnalt, örökkön termő, délceg égi fát. Kilenc Hold telt, s Ő vajúdó haraggal nevezte el az álmáról fiát. Az ifjú vajda vézna kisTovább…

– Egy bukott diák hiányos ismeretei – Ismerem a betűvetést, én ismerem a számokat. Sejtem, mitől éles a kés: nem lenne, csak egy mozdulat, hogy elmetsszem a torkodat. És meg is tenném. Istenem, nyirkos kezekkel fojtogat, hogy önmagam sem ismerem. Ismerem a bort, a kocsmát, a könnyű, céda lányokat. IsmerekTovább…

Nem volt sanszom a röpke búcsúcsókra, Anyám, Te úgyse ismersz rám, szegény. A macskakő a szívemig dobolta, hogy más kelt útra, más indult, nem én. Egy lépés volt, hogy elfogytak a házak, a templom és a címeres lebuj, a kocsmák aznap rám hiába vártak: Emlékük rongyos, nyűtt cipőmre hull. ATovább…

Légy írástudó vaksi szolga, ki szakállába dörmögi, hogy nincs-hatalmát megtapossa egy esztelen sehonnai. Vagy királynak gúnyolja ki pofád az Égi Megláncoltat! Légy kardos, lándzsás római, kinek hóhérok parancsolnak! Lehetsz Pilátus tiszta kézzel, hogy bámulhasd a köldököd, vagy júdásként bolyongd az éjjelt, mi harminc ezüstöt köpött! Fenn angyalok, lenn ördögök. ATovább…

Emlékszel még a görbe lábú Télre, ki megtaposta vézna horpaszunk? Hogy csorgó nyálunk gyémánttá igézte? S csodák csodája, mégis itt vagyunk. Nem húz örvet bolhás nyakunkra senki, míg rohadt hússá nem lapít az Úr, hisz megtanultunk morgással felelni, örök időkre, jaj, gazdátlanul. Emlékszel még a kis koldusfiúra? Pofánk elé egyTovább…