Paradicsomról szó sincs egyidõs velünk a megtöretés köröskörül tiltó alma-paragrafusok aktapöckölõ illedelmes arkangyalok hajbókoláshoz szoktatott büro-gráciák gyanakvó kerub-tekintetek emésztõ tüzébe mártva megsemmisülten összeránduló erezett kezek. Oly kevés a  k ö z e l s é g a kikezdhetetlen hû szavak és kívülrõl oly igen nehéz megõrizni híven törvényeink mert törvényeinkkelTovább…

Kering a szél, a déli szél, iszapba bútt halak tátogják, éljen Eduárd, és néma szájukat feszíti kín, feszíti gyász. Hazug lett mára Velsz. Kiszáradt lelkek árnya és rongy nép, mit benne lelsz.   Ötszáz bizony, dalolva ment, mi’ szép volt, istenem, Edwárd király, angol király,        te tetted ezt velem. Ahányan álltak lángbaTovább…

Épp a cukrászdában voltam, amikor csöngött a telefonom. Csak másodszorra vettem fel, mert még ki kellett tennem a pultra az aprót, hogy el tudjam hozni a kedvenc süteményed. Miután elmondták a hírt, csak arra tudtam gondolni, hogy a sütemény még három napig biztosan eláll, ez a három nap az egyetlenTovább…

A NYÁR PORTRÉJA   Tágas nyár. Elterülő, végeérhetetlen, lassú, megfontolt nyár. Végleges nyár. Ilyen volt a nyár, ma is tart. Van annak a nyárnak egy látszólagos mozdulatlansága. Hogy már ez nyár marad örökké, a jövőnk távoli télbe vész, soha nem találkozunk a felnövéssel. Ma nyár van, ma labda gurul aTovább…

A belső tenger Van, mikor csak befelé lát az ember. Az általános rútság megvakítja. A tülekedő rossz förtelme, mint a sötétség-ragacs, úgy ül meg a szemben. A lélek ott gubbaszt csak tehetetlen, karjaival magát összeszorítva, gombócba gyűri néma görcse-kínja, hínárcsomóként hányveti a tenger. A belső tenger. Mennyi maradékot, holt emlékképet,Tovább…

elfáradtak a birtokos esetben fogalmazott történetek az időt kikezdték a hiányjelek változásokról sziszegett a szél amik sosem következtek be a nap koordinátavonalakat húzott a kert füvére hirtelen megöregedtek a partner nélkül maradt meggyfák a tánciskolában álmunkban közeledtünk egymás felé és a másik tudta nélkül a vég ellen kibúvót kerestünk: még-Tovább…

I. — Hiába a nagy világosság, ha elmém sötét. Feszülnek bár nemes rugói és örvénylenek szüntelen a drága fodrok: de, sötétebb éppen ezért. II. Hasztalan a nappali fényár; semmi távoli, csak apró tárgyaink látszanak, úgymint asztal, szék, az óra vagy a kés. Ám, ahogy bontja hagymáit a sötétség, úgy, összefüggésekreTovább…

Ha nem közelg komor apokalipszis, a bűnnel el lehet számolni itt is: bocsánatos kedvezményt kap, ki aljas –  jelzést, ha gonosz vagy is, nyugton alhass. Így a feltámadást könnyű tagadni, kiváltságos vétkekben megmaradni, s ki mást vall, lentebb áll, kizsigerelni, az igazságot karámba terelni. Előírni, az élet itt mennyit adjon,Tovább…

esténként sírni hallom az erdőket a törzset eleresztik a gyökerek de a reccsenések összenőnek a kerek lombok is megérintik a felhőket a fák nem gyökereken állnak furcsa imbolygó lábakon a földet átjárja valami nevesincs fájdalom csönd ropog az ágakon egy folytatólagos rémálom az ébrenlét amikor az esőtől nedves fákat mégTovább…

Anna Ferriero: Maybe… Poetry I Write simple water of broken sunsets, of distant Kisses I Paint mirages. I Sing the Stars of a distant sea those Distant Words sad and isolated. I’m looking for a beach that you touch the words at night, deserted the Inert existence * Anna Ferriero:Tovább…