Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény. A víz színén szó visszhangja bugyborékol. Mélyben terjed hangtalan hang: – Ütni, ütni, vigyázni. Rést ne hagyjak, ki ne üssenek. Folyamatos a nyomás. Egyszer kihagy a figyelmem, abban a pillanatban kiütnek, lenyomnak. Ütni, ütni, vigyázni. Nyomás. Nem hagyom. Ütök. Vigyázok. EzértTovább…

Levegőt veszek: tehetem. Ő nem teheti: meghalt. Élek, és nincsen elegem. Őneki sem volt: meghalt. Lüktet a szívem: szeretek. Ő nem szerethet: meghalt. Megvakarom a fülemet. Ő nem vakarja: meghalt. Levágom körmöm és hajam. Rajta tovább nő: meghalt. Meddig tart? Folyton kérdezem. Ő nem kérdez már: meghalt. Túlvilágunk követelem. NemTovább…

Hajnal Anna szavai közt sétálva; 1907-1977 Hetven év hollózó hűség. Altató kagylóbúgás, mégis ébren. Csöndáldozat. Az idő csak csiszolt kő a szél szemében. Mint a madarak, a levegő gödrein átzuhanva kicsit még megpihen. Nem indul délnek vándorútra az egyformák közt másmilyen. Visszatartja meglelt könnyűsége, a másik önmagával azonos viszony. ÁttetszőnTovább…

Ima Úgy fut ki belőled a tévedés, ahogy gyűlik a testben a szenvedés, s ahogy gyűlik a léleknek kínja, úgy lesz remény, hogy majdan jóváírja mindazt, amit tettél vagy mulasztottál: ő, akit talán vadul megátkoztál, ő, aki neked így is megbocsát, ha tisztuló szívben hozzá szól imád! Lángok tüzek közöttTovább…

Kettes sorban érkeznek a faluba az emberek, mintha mindenki tartozna valakihez. Nyomot hagyott rajtuk a hosszú út, egy kisgyerek szerint olyan az arcuk, mint egy vajas felével a földre esett kenyér, amibe beleragadt a sok piszok. Harmonikaszerűen összegörnyednek, üres tányérok szélén elnyomott csikkek, a félelem lassan beszivárog közéjük, víz aTovább…

“Mert elhagyatnak akkor mindenek” És könny helyett az arcokon a ráncok, megülnek csendben, megülnek hangtalan, csorog alá, csorog az üres árok, mind-mind, akinek még panaszszava van. A Kastélyban egyre bolyong a költő, üres folyosókon, szobákon átal, elhagyatva lépdel. Kibákült már rég mindenféle és soha-nem-volt vággyal. Ki az, aki már nemTovább…

Uram, elküldtél, hogy megítéljem az álnok embert, járok az utcán, nézem, pfuj, ez is a kis giroszával, lefogadom, a romlás útját járja, hasa az istene, az ott a barátnőjével enyeleg, paráznaság fiai, mindjárt lecsapatom egy villámmal, ezek itt trécselnek, be nem áll a szájuk, aljasság viperanyelve, rajtam múlna, kimetszeném aTovább…

2020. június 4. Virágot viszek a sírunkra, tizenkét szál sárga gerberát, ez volt az apám kedvenc virága, ezt vetetett velem évente az anyám születésnapjára; a visszajáró pénzt persze mindig visszakérte. Trianonról jut eszembe, a sírkőre előre felvésettem az anyám nevét s az enyémet, itt a temetőben ez a rend, ezTovább…

Egyszer tényleg élni Amőbák úsznak a szememben. Olykor megpihennek a nekik készített zátonyokon. Sok apró fátyol van egy arcra felszögezve, hogy számára a világ egyetlen széthúzhatatlan függöny legyen. Esdeklő levelet írtam magamnak, föladtam, meghozta a posta, most meg képtelen vagyok felbontani. Jobb is így, magamnak úgyse tudnék megbocsátani, csak megyekTovább…

1. (a kigondolt kabát) kigombolt kabátnak olvastam először és arra gondoltam talán tavaszi vagy vénasszonyok nyara idején viselt viseltes kabátról lehet itt szó aztán eszembe jutott a lódenkabátom szép zöld színe volt a Gólya áruházban vásároltam még valamikor a 70-es években már nem is emlékszem ötszáz vagy ezer forintért valakitőlTovább…