Fehérmárványtapintású kerek tükör a város a repülőgépről nézve tekintetünk csíkokra tépi a napfény a szavak akár a biztonsági öv nyelvünkhöz tapadva megfeszülnek hunyorgó szemek látóterében néma bebocsáttatás motorzajhoz igazított spirális lélegzetek köröskörül a képzelet kacskaringói talán integető kezek vagy régvárt mosoly SZŰK MÁR AZ ÉG    a földhöz közeledve örvény kocogtatjaTovább…

Megmondom a tutit, ez a Jézus-dolog fel van fújva, nekem olyan szirupos, hogy szeressétek egymást, ja, meg utánlövés, Szenes Iván is pont így énekelte. Összefüggéstelen kicsit, hogy most akkor ki az én felebarátom, nem egészen a barátom, vagy mi van? És a felebarátom fele, az a negyedbarátom, és azt márTovább…

A nyelv a hús, ha csontod megtagad. A nyelv a kezet fel, add meg magad. A nyelv a láss, a játssz, a kér, a fél. A nyelv ahogy a torkodon kifér. A nyelv horog, harag, ha ráng a száj. A nyelv kinyújt, begyújt. A nyelv muszáj. A nyelv a lég,Tovább…

Talán ezúttal megmarad, ismételgeted. Szavaid olyanok, mint a földrengésveszélyes területre épített templomok. A jóakarók sosem beszéltek neked a tenger alatti vulkánokról, és most izzó magma ömlik a szájukból. Azt mondják, most aztán vigyázz magadra, mintha nem tettél volna meg mindent, hogy az előzők életben maradjanak. Még azt is elviselted, hogyTovább…

Bűnhődünk mind, a legártatlanabb is, mert eszünk, alszunk, levegőt veszünk, vétkünk születéstől nőtt, nő velünk (ordítok, úgy fáj! – istenem, te halkíts!) Az út elfogyott, bűn dúl, jó kihalt itt, bűn és remény annyiféle – letűnt, s nincs kinek mutogatni a sebünk – vállalt mellett pusztít a szende balhit. Minden,Tovább…

Elherdált szavak folyóján kelünk át a bizonyosság túlpartjára Széthasadt nevetések vásznát fogjuk vitorlánkba Kővé vált könnyek sebzik bőrünket Hiába nevetnek kitartásunkon a múlt bűvészinasai Magunkkal viszünk egy marék földet hogy mindig velünk legyen Hazánk s ha elpilledünk fejünk alá tehessük párnának Megszeppent hulló almák gurulnak utánunk Felhők gyolcsába vadlúd biztatójátTovább…

Faágak közt fagyott fészek – gallyakból font, kusza bölcső. Üresen ring, célja nincsen, vár, csak vár – tán’ nincs még késő. Ágak alatt zárt világban néhány alak bandukol – céltalan, mint fenn a fészek –, de benn a lélek haldokol. Leng a fészek, ring a fészek dermedt, kemény ág-karokban; lengTovább…

Amikor a tesók összetalálkoznak a szülői házban, és az ember csak azt érzi, hogy boldog és nem számít semmi…. mert ezek azok a kivételes pillanatok, amikor a sok gond, szenvedés, baj között is…megérinti az embert a gyerekeitől kapott áldás, amikor….amikor nem csak a gyermek születésének öröme, hanem a 30 felé-föléTovább…

UTAZÁS, ÉJSZAKA Milyen árnyékos, milyen homályos, milyen sötét. Pedig csak álmodom. Ez csak egy elképzelt utazás egy hűvös, elképzelt tenger mélyén. Megsebzem magam egy tengerfenéknek ütődő horgonnyal, egy medúzával, aki még nem látott embert. Másnap véresen ébredek. Talán bántottak? Nem érzed jól magad?, kérdezik tőlem. Dehogyis. Dehogynem… A versek ígyTovább…

Márai Becsomagolta mind, gyűrt kéziratlapot, az első érthetetlen bánatot, mit messzi ének, s alkonyat hozott, kamasz remegést, őszt, áhítatot, Kassa havas háztetőit reggel, a köd szagát, beszívta csukott szemmel, az éjszakában országokon át száguldó vonat mámoros dalát, Berlinben az öreg hordár arcát, Rómában a harangok érchangját, mulatóknak fülledt poklát, aholTovább…