Látod, felettünk a kormos ég kacsintó szembogara villog. Körülölel a végtelenség, s mint egy radírozhatatlan billog, mindenütt a megújulás csillog. A perc békén adja át helyét az őt követő gyermekének. A fa bőre kinövi hegét, s amíg a gyökerek nedvet kérnek, az ágak virágot hozva élnek. A források vérüket ontva,Tovább…

Hogy ne lásson, úgy figyeltem azt a bárgyú alakot… Kuncogásom majd megölt már; ezt a borjú balekot! Toporog csak, zsebóráját minden fél perc unja… Szedelődzködj, ó, te öszvér, otthon vár a dunyha! Meg se mozdul, szeme kapkod, ideges, de még kitart. Látszik rajta: gyenge csontú, de kibírna hét vihart… RosszTovább…

Körök – Még talán Tatán vagyok ( ) mulandó már az örömöm… de most: visszafelé is megkerülöm a tópartot… – * Szösz – Kis szöszös szöveg: öreg tépi a szalvétát ( ) a kisebb részre írja: szeret és a többivel törli a száját… – * Fellélegző mondat I. – ATovább…

Belső képeim ébresztgetnek, hagyjatok annak ami vagyok, formálják a hideg költőszívet, miközben fura ábrákat rajzolok. Posztumusz bomló virágom kihajt, de az illat neve ismeretlen, – mégis pusztítom e ritka fajt, általunk ismert égitesten. Feszes filozófiám térdig érhet, sziklákból sarjad gyógy virágom, illatot áraszt Magyarország felett, fűszer gyalázta ízes átkom. OkoskáimTovább…

kinek sorsa van, annak hazája is, nekem egyiket sem adta meg az Úr, csak ballagok amerre a lábam visz, hol boldogan, hol boldogtalanul. engem felmentettek Isten imádatból, mégsem ver érte semmiféle szégyen, s mert zsúfolt lett az ég a műholdaktól, más galaxisba költözött az éden. idelent régen térképpé züllött aTovább…

A nap átsüt most az agyamon. Fénye melegít, nincsen árnyék. Mosolyt is láthatsz az arcomon, mintha újra köztetek járnék. Öleltetek, visszaöleltem. Kisimult énbennem a lélek. Pár órára boldog lehettem, örültem annak is, hogy élek. Most is simogat ez az emlék. Remélem, hogy sokáig kitart! Dédelgeti öreg szívemet, elhesseget vihart, zivatart.Tovább…

(1) Mint lécet a sáros földbe, éjvízi versembe úgy szúrtam azt a földmérő-motívumot a dolgos kézből kihullott eszközökről. Persze, valaha K-éi lehettek, de róla egy szót se többet, ő egy efféle versből mindenképp kihagyandó. De hát, ha így is teszek – ő, e század földmérői közt első, menthetetlenül benne van.Tovább…

„S ekkor Ő, fény-lován, árvízként zuhanva hasított az égből a végső futamra! Sebet már nem szerzett, égetett pallosa, tisztított, s pusztított száz jóslat harcosa!” Megkérdem: „Jó lesz így?” Soraim fürkészi. Borúsan rábólint, buszjegyét gyűrkészi. Lemondón int: „Tovább!”, s leül a padomra, hajából kétezer év porlik karomra. „Nem fénylett már továbbTovább…

létezik egy hely a szavakon túl – hol a fényünk összeér * mára hiányod részemmé vált egészen így vagyok teljes * titkos ajtóim mind kinyitottam neked meztelen vagyok * mint hullócsillag úgy érzem ellobbanok két világ között * egymásnak adjuk nem másoktól vesszük el lopott perceink * zöld levélháton katicabogárTovább…

Úgy érzem, nem megy, nem tudok több halottal megbirkózni, ahogy eltűnnek, kikopnak, elveszítem őket, életem eddigi szereplőit, színtereit. Változik minden, nem szeretném, állandó helyszínt, díszleteket és szereplőket szerettem volna. Felfal a halál. Már alig érek el az élethez. *Első közlés