Itt minden árnyékban van. Ide nem hatol a fény. A víz színén szó visszhangja bugyborékol. Mélyben terjed hangtalan hang: – Ütni, ütni, vigyázni. Rést ne hagyjak, ki ne üssenek. Folyamatos a nyomás. Egyszer kihagy a figyelmem, abban a pillanatban kiütnek, lenyomnak. Ütni, ütni, vigyázni. Nyomás. Nem hagyom. Ütök. Vigyázok. EzértTovább…

Kányái Sándornak A vers betölti a tüdőnket, lendületet ad, tágasságot, felemelkedni, szárnyas fényben tapasztalni meg a világot. Belátni fentről a mezőket, határtalanságát a tájnak, szabadságát, mit nem ismernek, akik mindig a sárban járnak. A tágasságból mégis-mégis visszavágyik a test a földre, az esőszagba, fűbe, vérbe, apa karjába, anyaölbe, házat-hazát lentrőlTovább…

Fellobban élő fénnyel, Urunkká lázad fel a hős, Mint Prótagorasz Athénból, Kiűzetve önmagadból. Először is, a nincs van, Ha mégis lenne, sincsen, Harmadikként a titokról Hallgatnod kell, kisgyerek. Rabszolgák közül való vagy, Késik az ígért űrkorszak, Jólétet (csak nem tiédet) Gyarapítasz, gatyamatyi. És jöhet a méregpohár, De ne siess, teTovább…

A gyászban mindenkivel együttérezve közöljük olvasóinkkal, hogy Novák Imre (1953-2020) író, költő, tanár, és pedagógiai szakember folyó év március elején örökre távozott közülünk. Tanári, pedagógiai, és művészeti munkaköreiben mindig elismert és sikeres szakemberként tartották nyílván. Az évek során számos nyomtatott és online lap közölte szakmai és irodalmi írásait. Sok másTovább…

vállamra nehezedik a bezárt ajtó némasága csupán valami halk hang vergődik a keretfában * húsunkat marcangolja a vágy hogy egyszer kijutunk zárkáinkból vagyunk a tavasz zöld árbócrúdján megfeszítettek nézzük ahogy a világ szájából szivárog a kór * közönyösen ásít az égbolt nem támaszkodik meg rajta a harangszó pedig sok lélekértTovább…

Húzd el a függönyt. Idebenn eső hólyagozza a felejtés tárgyait. Papucs az ágy mellett, üres papíron bögre-lenyomat. Bealvad, csöndje nélkül tekereg a szív s odakinn a csillag meddő tengelyén csontmalom dohog. Daruszárny ível a távozási pontra, kinyit a holdbéli vurstli és megcsókolsz búcsúzóul. Valamilyen ajtó nyikorog, fölrebben a szél ésTovább…

Otthonaink partjára vetett a vírussal fertőzött utca. Csordultig töltjük létünk tört poharát, ránk ömlik jólétünk felesleg-cucca. Folt lapít a féltett abroszon, kávézaccal rezeg a reggel. Csikkeket nyomkod a füstös délután. Zárt ajtó mögött küzd kettő az eggyel. Megsötétül minden megszokás, nem őrjít meg már a hírtelen. Csak a fénytelen, belakottTovább…

Ahoj kámo! Könnyű neked ott fönn. Égi kocsmádban mindig haboshideg a Pilsner. Gondolom, jó társaságban vagy, Čapek, Hašek, Kisch, Páral, Urban. Csupa-csupa nagy név, kikre mai felütjük fejünk. Remélem, nem politizáltok! Mi itt – sajnos –, igen. Gyilkoljuk egymást, ha csak virtuálisan is. Hidd el, így is lehet! Képzeld, cudarTovább…

a tű fokán nem tudom, még mennyi időm van vissza, de megjárok mindent, amíg csak lehet, s bár a múlandó perc napjaimat issza, mégis arcomat őrzik tavaszi fellegek. Nem tudom, napom még meddig ragyog, s merre tart a hófehér lélegzet, társam sír lesz -e, vagy az angyalok majdan a sötétTovább…

Eltévelyedten Mások kimondott szavaiban Sápadtan és elesetten, Érthetetlen Hihetetlen, Ne hidd mi történt, mások Szenvedésében Találod magad, Eltévelyedten Vétkes bűneidben Az árnyékká változó fényben Magadra húzott lepel A végtelenben Belehajszoltan A kőszivűek rangkórságába Egyedül maradsz magad Az “álom” büszkeségben Az elhaló nappal múlsz el Az éjszaka szárnyain A szótlanok némaTovább…