perceim percegéseit számolom lassan szaporodik a végszám vajon az élet meghosszabbítása ez vagy csupán elkopik az ember mint bármelyik szerszám lanyhulnak az esti mókák talán biztos ezentúl a holnap életemet is teljesítettem akár fel is mondhatok a Sorsnak ébredhetek vagy alva maradok botlásnyit érek a sorban magam szédítem így tangózok/tengődömTovább…

Élve Mielőtt újra összedől a világ, és újra vérrel és vassal, hadd kérdezzem meg istent: hányadán áll az isteni akarattal? Erről prédikálnak kétezer éve? Ez lenne az isteni rend? Ahogy Triszmegisztosz is megmondta már; ahogy lent van, ugyanúgy fent? A demokráciában már nem hiszek; hogy más tudja helyettem azt, amitTovább…

Osztják, már osztják az észt, túl a sarkokon, fosztják már fosztják, a tengerit, meg a tollat drága asszonyom. Fenik, már fenik a szablyát, a késeket. Ugyan ott élesítik a szót, gyártják a mémeket jó uram. Az ki oszt, kifoszt. Neki csak játék, a szó. Ki élesít fogát rám feni. ÉtvágyaTovább…

Amikor a tesók összetalálkoznak a szülői házban, és az ember csak azt érzi, hogy boldog és nem számít semmi…. mert ezek azok a kivételes pillanatok, amikor a sok gond, szenvedés, baj között is…megérinti az embert a gyerekeitől kapott áldás, amikor….amikor nem csak a gyermek születésének öröme, hanem a 30 felé-föléTovább…

Már csak itt lenn, itt, gyufalángnyira tőlem fázik, reszket, kérdezi, látom-e arcát, higgye-e, merje-e hinni, hogy itt lenn, itt mindig velem élne, ha láthatnám most nyíló száján, nyitva felejtett száján hangtalan szó, három szótag, láthatatlan légáramlat, futna elébem, s vissza, ahogy csak eggyé forrott csípőnk hajdani ritmusa tudta, ott ingázott,Tovább…

Tudtam hogy a besúgók otthon rendes emberek utcánkban láttam először őket utánam néztek bólintottak egymásnak katonatempóban mint minden hájjal megkent kerületi kurvák ha megsejtik a kuncsaftszívet mire másnap hazaértem már nagyszobámban ültek mindketten fejbúbig talpig/bőrben és csizmában (ilyen az előírt menet) helyet foglalnak mielőtt hazaérkezik az áldozat a „lakás-donor” aTovább…

Nézd! A fekete égbolton százezer apró fény, tán közéjük tartozom: a szándékom, meg én. E sötétlő óriás búsuló hasára léket vág a hajnal, s mint szétnyíló cipzár a földgolyó kabátján, terjed szét a fény a horizont határán. Lassan kap értelmet a látóhatár szélén a fákkal benőtt táj, és rikoltozó jajjalTovább…

Mostanában Mostanában a Duna-parton üldögélek, hallgatva, ahogy motoz a szél. Nem szólok, nem beszélek, locsog helyettem a kőszegély. Mintha tudná, nem szeretek, pár dolgot csak, azt hiszem. A horgászbotjaim, a hajómat a vízen. Talán’ a susogó nádast, a görnyedt fűzfákat, mikor borzolják a hullámok haját. És a csónakokat is, mertTovább…

A vers sosincs kész, kell fúrni-faragni, hogy költője kedvére alakuljon: doboljon, ne legyen a rím se talmi, gondolat se kerengjen unos-unton. És amikor késznek látszana végre, érzi az ember: a kényszer bicsaklik, s próbálkozik: melyik tagot cserélje, s bár titkolná, az izzadság kiszaglik. Könnyűnek látszik ez, de lelki járom, azTovább…

Kutyául érzem magam, gondolta a király a derengő égaljára pillantva. Lehangolóak e hajnalig nyúló bálok már. Nincs menekvés, ebből ismét macskajaj lesz. Királyul érzem magam, gondolta a kutya a derengő égaljára pillantva. Lehet-e jobb egy kiadós hajnali hajszánál? Nincs menekvés, aki macska, annak jaj lesz! *Első közlés