nincs szó, mit Isten hallana, akár a kerti almafa, villámodtól kiégek, emlékemben még felpezseg, ha ágam néha megremeg, hogyan nyüszít a lélek, sorsom halomba rakhatom, nincs, hol fejem lehajthatom, már csended sem vigyáz rám, bűneimtől feloldalak, megvárlak, hogy elhagyjalak, s rád leljek fényben, árván, s míg megszegem volt eskümet, aTovább…

Kihalt a csend, hiába dörömböl kapuján az est lélegzete, a hold épp a csillagokkal flörtöl, hulltukból csöppnyi fényt mentene, mitől a sötétség gyúlna lángra, mutatva a semmi hol lakik, és a szálló csend alá beállva csak beburkolóznék nyakamig. Állnék, mint ki idegenbe tévedt, – a világ egy apró fénysziget –Tovább…

Hangtalan jön az ébredés, túlélni önmagam kevés, tükrömbe szemed ver szeget, kifosztott lelkiismeret karmol eleven húsomba, lázam hidegen kioltja, akár lehulló csillagok, szavak mögött olyan vagyok. Magamból csorgó vérüket felissza, úgy hajt majd rügyet a hangtalan feloldozás, egy szóbafojtott dobbanás hull kezembe észrevétlen, míg a hideg járdaszélen állok, szívig megkövülve,Tovább…

…nem marad időm Hordozom túl a fellegen mit itt kéne szebben akarnom, a hold bámul rám, meztelen szívemet karomra hajtom. A holnap tegnapba temet, ki hal ennél ezerszer jobban? szóval feltépett földemet látom égmagas, hűlt halomban. Léptem nehéz útra bocsát, ingem csak játéka a szélnek, hogy’ vétkezhettem ekkorát, hogy súlyos-súlytalannakTovább…

Mit érsz Mit ér, ha ott a másik oldal, közted és közte a víz szalad, hullám viaskodik karoddal ha a túlra képzeled magad. Nincsen híd, nincs bárka, vagy ladik, az út is előtted ér véget, és múltad tolakszik sarkadig, a víztükörben magad nézed, csak állsz, úgy tűnik partra értél, holTovább…

…hogy’ tanítsam Karöltve fényem már a holddal, élesebb fények tűje, bánt, csak rajzolom magam a tollal, egy rím olykor a mélybe ránt, csikorgó foggal tán megértem, a vers lebegtet mint a víz, soha sem kell a partra lépnem, enyhül számban a füstös íz, ha életem már csontra szívtam, nem izzikTovább…

Semmi A messziség szélére ül a lélek, hol a puszta magány őgyeleg, vissza rá, régi messzeségek néznek, hátrahagyva a szülőhelyet, hol arcára folyt a sötétség fátyla, és hol nem volt már kit szeretni, az időt lassú csendjeibe zárta, s tenyerébe olvadt a semmi. * Kikötődben Hullámzik volt idők peremén azTovább…

Hasztalan mos Két álom közt az élet meg se rezdül, gondolatból a csend sátrat hajtogat, az éjszakán a hold húzza keresztül az álmokról lecsorgó halk hangokat. A sötétben egyszer csillagok leszünk, hol fénnyéhevülten minden hullni kész, majd minden “egykor-t” gyorsan elfelejtünk, a valóság hatalma már nem igéz, vagy időtlen visszhang,Tovább…

Szívemben vadló szél ül el, patája már annyi port kavart, és szembeszáll az esküvel, mit a higgadt, józan ész akart, nyugodva száz csenddel beszél. Csapzottan horkan, felnyerít, vágtatni szélnek szárnyán nem mer, kötőfék szaggatta szelíd, megzabolázott türelemmel remeg, mint hullnikész levél, az idő gúnnyal felnevet, a perceket kezedből ette, barátjaTovább…

Jeges A tó jegén végigkarcol, csúszik a ködkabátú szél, a felhőkbe belemarkol, megdermedt jégcsapon zenél, nap is hiába csitítja, szalad, rohan, nem néz körül, a dombokról le, sikítva, fagyos hófelhő hengerül, leroskad az ég tövébe, a télnek kemény súlya van, a szikrázó hó ölében, ágak hajlongnak lombtalan. * Pillanathalom CsakTovább…